Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

A játékos pályafutáson és az edzőségen át, a műsorközlésig

Mánfai Zoltán kosárlabdaedzőről, 2000-ben választott aranygyűrűsről, a PVSK örökös tagjáról, azt is mondhatnánk, olyan polihisztor volt, aki mindent vállalt a pécsi kosárlabda épülésére, és szinte minden területén dolgozott is szeretett sportágában.

Több, mint hatvan éve kezdett el kosárlabdázni a PVSK ifiben, majd az ötvenes évek közepén az NB I-es csapat tagja lett. 1953-ban még játékos volt, amikor már belekóstolt az edzői munkába is. Az ifiknél segített az edzéseken és a mérkőzéseken. Ez a tevékenység meghatározóvá vált pályafutása során a további években is. Nem sokkal később a PVSK vezetői felkérték, hogy legyen a női csapat edzője. 1970. november 24-én az NB I-be került a csapat, ez az esemény Mánfai Zoltán legnagyobb élményei közé tartozott. Tíz éves munkássága során első alkalommal lépett ki a nemzetközi porondra, 1971-ben a Vasutas Európa-bajnokságon szerepeltek, ahol az ötödik helyen végzett együttese. Az edzői pályafutását a játékvezetői tevékenység követte.

A kosárlabdától később sem tudott elszakadni: volt intéző, technikai vezető, majd az NB I-es mérkőzéseken műsorközlő. Ezzel a tevékenységgel új fejezetet nyitott a hazai kosárlabdázás történetében. Ő volt annak az emlékezetes PVSK-DVTK bajnoki döntőnek a szpíkere is amelyen a PVSK női kosárlabda csapata először nyert bajnoki címet a legfelsőbb osztályban. Mi, akik szintén megpróbálkoztunk a kosárlabda meccsek közvetítésével, sokat tanultunk tőle, rendkívül empatikus képessége, és a magas érzelmi hőfokot sem nélkülöző hanghordozása ma is példaértékű lehet. Saját maga így vallott munkásságáról: „Az én életemből a kosárlabda elválaszthatatlan, és az is marad örökké. Évekkel az után, hogy abbahagytam a munkát, még sokan megállítottak az utcán, és érdeklődtek hogylétem felől, s ez nagyon jóleső dolog volt. Az ember a sport révén, néhány évtized alatt annyi ismerőst és barátot szerzett, amennyire másnak egy élet is kevés volt.”

Mánfai Zoltán szinte minden posztot betöltött a kosárlabdában. Volt játékos, edző, szakvezető, elnökségi tag, műsorközlő, játékvezető, technikai vezető, és bármi történt körülötte, és vele, a PVSK-hoz mindig hű maradt.

Nyilas László

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap