Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben
7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: iroda@pvsk.hu

Hírek

Férfi U18 EB: Megvan az ötödik hely

Izlanddal szállt harcba az ötödik helyért a magyar válogatott az U18-as, B-divíziós Európa-bajnokság záró napján. A mérkőzésen a PVSK játékosa Boris Krnjajski is pályára lépett és hozzájárult a sikerhez. Boris végigjátszotta az EB-t és remek teljesítményt nyújtott.

A mieink kezdtek jobban, nem egészen három perc után már 7-0-ra vezettünk. Az északiak sokat kapkodtak, sokat rontottak, így nem volt meglepő, hogy a különbség szép fokozatosan nőni kezdett. Az első negyed végére tizenkettőnél állt meg (22-10). A folytatásban sem utalt semmi jel arra, hogy veszélyben forogna a magyar vezetés, állandósult, sőt minimálisan még tovább nőtt a két csapat közti differencia. A félidő végére aztán belejött Izland, kicsit kiengedtünk, de a szünetre így is 45-37-es előnnyel vonulhattunk az öltözőbe.

A harmadik negyedre látótávolságon belülre került, és visszajött a meccsbe ellenfelünk. Mócsán vezérletével egy darabig még vissza tudtuk verni a rohamokat, de Palsson kosara után, 52-51-nél már csak egy volt közte. A záró felvonásnak 59-56-ról vágtunk neki. A negyed derekáig szinte fej-fej mellett haladt a két együttes, hol egyik, hol másik gárda talált a gyűrűbe. A 36. percre aztán sikerült levegőhöz jutnunk Pongó ziccerét követően, 78-68-nál időt kértek az izlandiak. Hiába, Ferenczi Tamás együttese innentől már nem engedte kiénekelni a sajtot a szájából, és megérdemelten szerezte meg az ötödik helyet az Eb-n.

Magyarország - Izland 84-75 (22-10, 23-27, 14-19, 25-19)
U18-as, B-divíziós Európa-bajnokság
Ausztria, Oberwart

Magyarország: Pongó 11, Horváth 14/9, Mócsán 23/9, Pápai 6, Rudner 8/3. Csere: Durázi 6, Krnjajski 1 (PVSK), Demeter 7/3, Kiss 4, Doktor 2, Fülöp -, Kucsora 2.

Még a csoportkörben Anglia 72-71-es legyőzése után nyilatkozott Boris Krnjajski (nagyon jól játszva és 11 pontot dobva) a PVSK játékosa:

Boris Krnjajski: - A reggeli edzésen a szakmai stábunk félretette a taktikát és egy frissítő dobóversenyt csináltunk, ami jó atmoszférában telt el. Az edzés után azért videón kielemeztük, hogy mit is játszanak. A bemelegítés jól sikerült és koncentráltan kezdtük a mérkőzést. Pongó Marci sérülés miatt nem tudott játszani, de szerencsére jól tudtuk pótolni. Az első három negyedben jól játszottunk, viszont mivel ez volt a hetedik mérkőzésünk, a fáradtság és a faultproblémák miatt az utolsó negyedben egy kissé szétestünk. Az utolsó angol támadást viszont kivédekeztük, így megnyertük a mérkőzést. Ennek a mérkőzésnek (Magyarország - Anglia) a lendületével szeretnénk az 5. helyet megszerezni.

Forrás: www.bb1.hu