Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

A leányoknál is ontják a tehetségeket a PVSK-nál, kosárlabdában

A PVSK keretei között már az 1940-es években bemutatkozott a kosárlabda, a második világháborút követően az első vonalban szerepeltek a vasutasok. A múlt és a hagyomány tehát kötelez.

Mindezzel egy olyan sportvezető, Tiszay László is tökéletesen azonosul, akinek a sportág helyi egykori kiválóságai, a korkülönbség okán a dédszülei lehetnének. Ami cseppet sem baj, mert a szellemi örökséget a XXI. évszázad elején is tökéletesen lehet ápolni, hasznosítani a napi munkában.

- Csakhogy kizárólag abból nem lehet megélni - vágta rá Tiszay László, a PVSK Női Kosárlabda Utánpótlás Szakosztályának vezetője. - Valójában az igazán tudatos utánpótlás-építés az elmúlt évszázad nyolcvanas éveiben, Varga Ferenc vezetésével kezdődött el. Addig a városban a TÁSI képezte a fő alapbázist, majd innentől kezdve párhuzamosan folyt legkisebb kortól a nevelés, ami után kadett korban kerültek össze a gyerekek. A PVSK-nak ekkor épült ki az utánpótlás háttere, amely ma is biztos lábakon áll. Varga Feri bácsi munkája nélkül a pécsi kosárlabda utánpótlása nem tudott volna ilyen képzett és elismert játékosokat adni a magyar kosarazásnak, ezen belül a pécsi kosárlabda-társadalomnak.

- Azért a folyamat nem volt teljesen egyszerű, hiszen a felnőtt női csapat „távozásakor” is meg kellett őrizni az utánpótlást, a férfiaknál pedig a kilencvenes években akadt tíz olyan esztendő, amikor nem létezett élvonalbeli csapat, vagyis nehéz volt perspektívát találni a fiataloknak. De a szakosztály átvészelte ezeket az időszakokat is, sőt előrelépni is sikerült.

- Az igazi nagy ugrás négy éve történt - emlékezett vissza Tiszay László. - Amikor a TAO-s pénzek megérkeztek a sportágba. Addig 60-70 fő körül mozgott a fiatalok száma nálunk, ez mára 160-ra emelkedett, most fiú- és lányvonalon 12 iskolával vagyunk kapcsolatban. Az elmúlt szezonban minden korosztályban tudtunk csapatot indítani. Azért hozzátenném, hogy az elmúlt tizenöt évben ötször nyerték meg a lányok a junior országos döntőt, vagyis a minőségből nem engedtünk. Valamint korosztályos csapataink rendszeres résztvevői voltak az országos döntőknek, amely végjátékokról rendszerint éremmel tértünk haza. Kiemelkedő eredmény volt Nagy Dorottya világbajnoki 3. és Európa-bajnoki 1. helyezése az utánpótlás-válogatottal, de szintén fontos megemlíteni, hogy az 1987-es korosztálytól kezdődően minden évben volt játékosunk valamely korosztályos nemzeti együttesben! Ugyan mindenkit sportra, egészségre nevelünk, azért továbbra sem tömegsport, hanem utánpótlás-nevelő szakosztály vagyunk.

A munkát pedig az azóta klasszissá vált kosarasok fémjelzik, a teljesség igénye nélkül Fegyverneky Zsófiát, Sarok Nikolettet, Raksányi Krisztinát, Heller Anitát, Czukor Tündét, Kocsis Boglárkát, Szamosi Amadeát, Csutorás Fannit, Balla Dorottyát és Balla Bernadettet, Szabó Flórát, Lábady Zsófiát, Fürtös Katát, Czirják Noémit említhetjük. Valamint, az utóbbi három évben felnőtt mezőnyhöz tudtak csatlakozni: Szücs Réka, Raus Vivien, Kaposi Pálma, Sánta Petra, Nagy Dorottya, Lénárt Paula, Domokos Réka. De a legutóbb felnőtté váló évjárat 11 távozó játékosából heten már szintén pályára léptek az NB I-ben is.

A PVSK-ról szóló sorozatunk következő részében hat olyan kosaras szólal meg, akik igazán sokra vitték, válogatottak lettek, érmeket, serleget gyűjtöttek be, egészen nagy számban. Példaképek ők a maguk területén, érdemes lesz elolvasni, miként emlékeznek első sikereikre.

Forrás: www.pecsiriport.hu

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap