Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Vasutas Nap sokadszorra újratöltve

Régi hagyomány, hogy különböző ipari szakágak dolgozói megünneplik a cégük, foglalkozásuk fennállását, vagy azt, hogy az adott szakma nagy családjához, egy igazi közösséghez tartoznak. Így van ez például a bányászoknál, és nem utolsó sorban a vasúti dolgozóknál is.

Szombaton, 2015. július 11-én, a PVSK összes létesítményében rendezték a 65. Vasutas Napot. Persze, mint annyi más területe életünknek, ez is átalakult az évek során. Ma alig van nyitva bánya, és a MÁV már régen nem az, ami azelőtt volt, életfogytig tartó biztonságot, a stabil nyugdíjat biztosító munkahely. Az ünnep azonban ünnep maradt! Mert kellenek a hétköznapokat feledtető, önmagunkat díszbe öltöztető rendezvények, ahol egy pohár sör mellett mesélhetünk régi történeteket, már ha vannak ilyenek, a régi szép időkről. De vajon lesznek-e a mai fiataloknak történeteik, tudnak-e majd mesélni fehér asztal mellett az ő általuk megélt „Vasúti-hőskorról”. Erről is kérdeztem az esemény egyik fő szervezőjét, nem utolsó sorban az itt is fellépő, és egyik legnagyobb sikert arató, Vivat Bacchus énekegyüttes oszlopos tagját, a Pécsi Vasutas Művelődési Ház igazgatóját, Szentgyörgyváry Pétert:

”Bizonyára lesz mit mesélni az utódoknak, mert nagy hagyományokkal bíró rendezvény a Vasutas Nap. Én 2012-ben Molnár Gézától vettem át a Vasutas Művelődési Ház igazgatói posztját, és nyugodtan mondhatom, nagyszerű elődömtől jó alapokat kaptam. A Vasúti Dolgozók Napja már 65 éve van ugyan, de ilyen nagyszabású, karneváli hangulatú, csak 1986-óta. Tudni kell, hogy ez a típusú Vasutas Napi ünnepség Pécsről indult el, és terjedt el az egész országban. A mai nap kb. 4100 ember van itt, az ételjegy regisztráció alapján mondom ezt, nagyon sok család, és rengeteg gyerek. Egyébként kiváló a kapcsolatom a PVSK-val, személy szerint Czerpán István elnök úrral is. A PVSK összes Verseny utcai helyszíne a rendelkezésünkre áll a mai napon, hiszen ennyi ember máshol aligha tudna kulturáltan szórakozni. Szeretném megragadni az alkalmat arra, hogy elmondjam, a Vasutas Művelődési Ház nagyon sok programot működtet, várjuk a családokat és természetesen a gyerekeket is, egész évben színvonalas elfoglaltságot biztosítunk számukra. Most például a Kalamáris étteremmel közösen hetente egy alkalommal jazz napokat tartunk.”

Volt itt kispályás foci, ahol 10 férfi és 2 női csapat vett részt, hagyományos főzőverseny, sportbemutató, sakk- és 11-es rúgó verseny. Fellépett, a Vivat Bacchus énekegyüttes, valamint Gergely Robi, Radics Gigi, és a gyerekeknek állatsimogató, és rajzverseny is volt. A Vasutas Művelődési Ház gondozta eseményt a hagyományos esti bál zárta.

Nyilas László

Képek | Képgaléria (20 kép) az eseményről. Klikk >>

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap

A nap képe