Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Történelmi úton járnak a kosarasok a PVSK-nál

Egy sportszervezet akkor működik jól, ha a vezetői szintek tisztán átláthatóak. Ebből a szempontból a PVSK-ban rend uralkodik. A kosárlabdázásról, az utánpótlás-nevelésről szóló sorozatunk második részében Czerpán István elnök véleményét olvashatja minden érdeklődő.

A bevezető után, tulajdonképpen az első érdemi részről van szó. Aki a keresztmetszetet végig követi, szinte mindent megtudhat a klub értékrendjéről, filozófiájáról. Meg a kosárlabdázásról is!

A sportág pécsi történetét jól ismerők tudják, hogy a PVSK az utánpótlás-nevelés fellegvára, immár fél évszázadnál is sokkal hosszabb ideje. Erre joggal lehet büszke Czerpán István, a klub elnöke, aki immár negyed évszázadnál régebben áll a sportkör élén. A sportvezető hangoztatta, a férfi, illetve a női vonalon hosszú hagyományokkal rendelkeznek a fekete-fehérek, mindezt bajnoki- és kupasikerek, aranyérmek, ezüstök, bronzok bizonyítják.
A nemzetközi porondon sem vallottak szégyent, ha odajutottak. Válogatottak sora került ki a csapataikból. Rengeteg sikeres nagy esemény, rendezvény van mögöttük. A felnőttektől a különböző korosztályok szereplőiig, számtalan példaképet lehetne állítani, akik a kosárlabdázáson kívül az életben is bizonyították rátermettségüket.

A szinte végtelen úton tovább szeretnének haladni a népszerű sportágban. A Társasági adó (TAO) nyújtotta lehetőségeket kiaknázva, a sportegyesület arra törekszik, hogy Pécs városával karöltve javítsák a pécsi fiatalok sportolási körülményeit, minél több sportlétesítményt, tornatermet újítsanak fel. A vezető bízik benne, hogy mire százéves lesz 2019-ben az egyesület, már egy sokfunkciós edzőcsarnokuk is felépülhet a Verseny utcában, ami újabb lendületet adhat a munkának. A jövő generáció számára ugyanis igyekeznek a lehető legjobb lehetőségeket biztosítani. Erre pedig a múlt is kötelez mindenkit, aki a Pécsi Vasutas SK-ban, a feladatokból kiveszi a részét - vélekedett Czerpán István.

A következő részben Földi Sándor, a szakmai munka vezetője veszi majd át a szót. A hazai, illetve nemzetközi tapasztalattal rendelkező szakember szerint sok-sok olyan dolog jellemző a szakosztályokra, amiket máshol nem tapasztalt korábban.

Forrás: www.pecsiriport.hu

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap

A nap képe