Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Elhunyt Mohácsi Schwab József labdarúgó

Mohácsi Schwab József labdarúgó a PVSK aranygyűrűse és örökös tagja volt.

1935. június 2-án született Bólyban. 1948 márciusában már tizenhárom évesen a község felnőtt csapatában játszott. 1949-től a Mohácsi Mezőgazdasági Technikumban tanult, 1952-54 között a Mohácsi TE labdarúgója volt, edzője Tamási László, a PVSK egykori NB I-es hátvédje. 1953-ban középcsatárként 32 góllal gólkirály volt, ebből 21-et fejjel ért el. Ekkor beválasztották a dr. Czibulka Mihály vezette Baranya megyei ifjúsági válogatott keretbe. Több csapat is megkereste Budapestről, és Pécsről egyaránt, végül 1954. december 19-én a PVSK-t választotta, időközben felvette a Mohácsi nevet.

1971-ig tartó tizenhat éves pályafutása alatt 550 alkalommal húzta fel hivatalos mérkőzéseken a PVSK mezét, tagja volt az országos ifjúsági válogatott keretnek. 1958-tól Tura Emiltől vette át a csapatkapitányi tisztséget, amelyet visszavonulásáig viselt. Játékára az intelligencia, a tisztaság és a sportszerűség volt jellemző a pályán, és a pályán kívül egyaránt. Úr volt a kapu előterében fejjel és lábbal egyaránt. Ezzel a hozzáállással kivívta a csapattársak, az ellenfelek és a közönség tiszteletét. Többször keresték meg NB I- es csapatok (Pécsi Dózsa, Komlói Bányász, BVSC), de ő hű maradt a PVSK-hoz.

Visszavonulása után nyolc évig vezette a labdarúgó-szakosztályt, valamint tagja volt a PVSK elnökségének, és a Baranya Megyei Labdarúgó Szövetségnek is. 1954-től - a PVSK-hoz igazolása óta - MÁV-dolgozó volt. Könyvelőként kezdte és a vasutas ranglétrát végigjárva 1995. évi nyugdíjazásáig pénzügyi osztályvezető, majd gazdasági igazgató-helyettesi posztig jutott el. Ebben a beosztásban nyugdíjazásáig igen nagy segítséget nyújtott a PVSK kiegyensúlyozott pénzügyi működéséhez. A MÁV-nál eltöltött 41 év alatt sportolóként soha nem vett igénybe munkaidő-kedvezményt, a számviteli főiskolát is munka és aktív sporttevékenység mellett végezte el 1965-70 között.

Sportolói és emberi erényeiért, a PVSK-hoz és a MÁV-hoz való hűségéért méltán büszke rá a PVSK nagy családja. Mohácsi Schwab József 2006-ban megkapta a „PVSK Aranygyűrű” kitüntetést.

Temetése 2015.július 01-én 13:30-kor lesz a Pécsi Köztemetőben.

Emlékét megőrizzük...

Nyilas László

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap