Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Interjú Csirke Ferenccel

BB1.hu - Csirke nem megy sehová

Már-már szokásosnak mondható szezont futott a Pécsi VSK-PANNONPOWER azzal, hogy egy sokak által lebecsült kerettel jutott immáron zsinórban ötödik alkalommal a legjobb nyolc közé.

A baranyaiak szereplése már csak azért sem kicsi bravúr, mert tavaly két alapemberük, Kovács Péter és Csabay Ádám is eligazolt. Ennek ellenére Csirke Ferencnek sikerült betömnie a hézagokat, és igazi csapatot formálnia a Mecsekalján.

- A vezetőség mindig azt tűzi ki célul, hogy jusson be a legjobb nyolc közé a csapat, és mindezt úgy teszi, hogy akkor még nem látja az ellenfeleket, a játékoskeretek végleges kialakulását - kezdte értékelését Csirke Ferenc, a Pécs trénere a BB1.hu érdeklődésére. - Úgy gondolom, hogy kell a játékosok és edzők számára is egy olyan pozitív cél, ami előre húzza a csapatot. Ha arról beszélnénk csak, hogy biztosan maradjunk benn, annak inkább negatív kicsengése lenne. Aztán ilyenkor szokott az jönni, hogy a keretek kialakulása után reálisan nézve általában senki nem tippel arra, hogy a PVSK nyolc közé juthat. Ez a komolyabb célkitűzés sokat segít nekünk abban, hogy azokat a nehezebb periódusokat is átvészeljük, amikor éppen kevésbé megy a csapatnak. Különben elkönyvelhetnénk, hogy biztos a bennmaradás, kár bármiért is aggódni. Így viszont felszívja magát a társaság. Az idei eredményünk ráadásul azért is komoly fegyvertény, mert szerintem erősebb lett a bajnokság, és olyan csapatokat sikerült magunk mögé utasítani, amit álmunkban sem gondoltunk volna. Sokan úgy gondolhatják, hogy Pécsen már a minimum a play-off elérése, pedig elhiheti mindenki, ez hatalmas szó, figyelembe véve azt, hogy nálunk talán csak egy csapat dolgozik kevesebb pénzből. Ez már az ötödik alkalom volt zsinórban, hogy bejutottunk a legjobb nyolc közé. Ez rajtunk kívül csak a Szolnoknak és a Paksnak sikerült, ami mindenképpen óriási. Persze, a legjobb négyhez igazán közel nem voltunk soha, de már önmagában ez is elég nagy szó.

Mindezt figyelembe véve mi is a Pécs igazi titka, hogy ilyen szerény körülmények között is évről-évre jönnek a bravúr eredmények?

- Ha sportszerűek akarunk lenni, akkor azt nyilván hozzá kell tenni mindehhez, hogy a play-off-hoz azért némi szerencse, valamint az ellenfelek gyengélkedése is kell. Ha például egy-két olyan csapatnál komoly problémák vannak, ahol sokkal több pénzből gazdálkodnak, de mégsem áll össze a keret, és folyamatosan cserélgetik a légiósokat, az a mi malmunkra hajtja a vizet. Persze az eredményekben a mi munkánk is benne van, szerintem elég sok, amire büszkék vagyunk. Ezen felül azt is kiemelném, hogy több játékosból is sikerült kosarast faragnunk. Vagy fiatalokból, vagy olyanokból, akiket már korábban rég leírtak, de itt mégis megkapták a lehetőséget, és tudtak vele élni. Nem véletlen az, hogy többen is eligazoltak tőlünk, és olyan pénzeket tudnak jelenleg keresni, amit mi nem tudunk megadni.

A teljes interjú a BB1.hu oldalán olvasható. Klikk >>

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap