Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben
7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: iroda@pvsk.hu

Hírek

Valamikor Orbán Viktor is focizott a PVSK ellen

E hét keddjén, abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy meghívottként, természetesen a PVSK kommunikációs munkatársaként, részt vehettem a Pécsre látogató Orbán Viktor miniszterelnök városházi sajtótájékoztatóján. A Modern Városok program dokumentumainak aláírása, valamint egyéb protokolláris ceremónia után, mi jelenlévő, teszem hozzá nem túl nagyszámú, újságírók feltehettük kérdéseinket.

Mivel sporttal foglalkozom, és sem előttem, és mint kiderült, később sem tett fel senki a miniszterelnöknek, aki köztudottan preferálja sportot, a labdarúgást pedig imádja, e témában kérdéseket. Soha nem döntöm el előre, hogy mit fogok kérdezni, hiszen a sok éves rutin által adottak a témakörök, most is hirtelen ötlöttem ki a kérdéseimet, melyek gerincét természetesen a foci adta. Minden újságírónak az első mondatába be kellett mutatkoznia, és azt is közölni kellett, kit képvisel. Elmondtam ki vagyok, és hogy egy közel 100 éves egyesületet a Pécs VSK-át képviselem. És itt valami váratlan dolog történt… A miniszterelnök széles mosollyal közölte, roppant módon örül, hogy a PVSK részéről valaki jelen van. („Örülök annak, hogy e nagyhírű egyesületet valaki képviseli a sajtótájékoztatón…”-mondta) Ezután elmondta, ott a nagy nyilvánosság előtt, hogy ő, amikor Székesfehérváron a MÁV Előre csapatában, mint ifjú tehetséges labdarúgó bontogatni kezdte a szárnyait, többször játszott a PVSK különböző korosztályú csapatai ellen, Pécsett is, és Fehérvárott is. („Mindig nagy csatákat vívtunk a Pécsiekkel” -mondta). És miután rajtam keresztül üdvözölte egyesületünk tagságát, vezetőit, az eufória közepette, én már csak azért izgultam, lesz-e időm feltenni a kérdéseimet, de aztán rátérhettem a lényegre. Megkérdeztem, hogy az utóbbi idők bróker-botrányai nem ingatják-e meg a magyar labdarúgó bajnokságot, ide kapcsolódóan még érdeklődtem a felől is, mikor lesz Pécsnek új labdarúgó stadionja, és a TAO-val kapcsolatban pedig arról tudakozódtam, hogy az utóbbi időben előforduló anomáliák felszámolására mit tesz a kormány. Tetszettek figyelni, ez ugyebár három kérdés! Vajon ezt is a PVSK-ás mivoltomnak köszönhetem, mármint azt, hogy másokkal ellentétben, ügyesen becsomagolva ugyan, de hármat kérdezhettem?

És Orbán Viktor mindhárom kérdésemre korrektül, és kimerítően válaszolt. Csak szerényen remélni merem, hogy a PVSK iránti lojalitása is benne volt ebben. Elmondta, a klub-licenc-ek ellenőrzése az MLSZ feladata, személy szerint ő reméli, hogy a csapatok tudják folytatni a tevékenységüket.(Azóta tudjuk, a Győr bedobta a törölközőt!) Egyelőre Pécsett nem épül új focistadion, de nincs teljesen lezárva az ügy, vissza kell térni rá. A TAO-val kapcsolatban pedig megjegyezte Orbán Viktor, hogy ennek a konstrukciónak a gyerekek sportolását kell szolgálnia, és ha szabálytalanságokat találnak az arra kijelölt hatóságok, megteszik a szükséges, akár büntetőjogi, intézkedéseket is.

Ezen az eseményen is bebizonyosodott, hogy a PVSK ma már több mint egy Sportegyesület, a PVSK egy fogalom, amely átszövi a hétköznapjainkat, ünneppé varázsolva minden olyan találkozást, eseményt, amely az egyesülethez való kötődésről, a nagycsaládhoz való tartozásról, és az ország minden szegletében jelen levő PVSK-ás szív egyidejű dobbanásáról szól. Még a legfelsőbb szinteken is…

Nyilas László

Képek: www.bama.hu