Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

A kitartással párosuló humorral sok mindent el lehet érni

A Pécsi VSK vezetése folyamatosan szeretné bemutatni Önöknek azokat az edzőket, szakmai-és sportvezetőket, akik a különböző sportágakban, elsősorban a fiatal tehetségekkel, az utánpótlással, vagy éppen a felnőttek képzésével, esetleg a csapat körül adódó sportvezetői, és szervezői feladatokkal foglakoznak. Ha tovább olvassák a cikket, Gáspár Gábor testnevelő tanár-edzőt, sportvezetőt, a „PVSK Tiszteletbeli Tagja” kitüntetés tulajdonosát ismerhetik meg.

Beszélgetés Gáspár Gábor testnevelő tanárral:

Mindig gondolkodva kételkedő volt. Sosem tudta igazából, mi akar lenni, mit szeretne kezdeni az életével. Az, hogy a fegyelmet igénylő sportot választotta, kész szerencse örökké kétkedő alkatának. Tanított és közben tanult is, hogy bizonyosságot szerezzen a kocka négyszögesítéséről. Számtalan helyen volt vezető, de sosem szeretetett az élen villogni. Hogy valamit jól csinált, azt a pályafutása és a számtalan kitüntetés, többek között a PVSK Aranygyűrű is jelzi. Ma, túl a hetvenen is megfontoltan formázza a szavakat.

- Mit kell tudnunk a gyerekkorodról?

-- Makóról származom. Ahogy emlékszem, mindig ki voltam adva „albérletbe”. A szüleim keményen dolgoztak, ezért nagyon sokszor játszottam a barátaimmal. Természetesen sportoltunk is, és mint minden gyerek akkoriban, reggeltől estig kint mozogtunk a szabad levegőn. Nem is annyira fociztunk, inkább fejeltünk. Én mindig kapus voltam. Azt nem tudtam még, hogy a sport lesz az életem, de természetes volt a mozgás szeretete. A középiskolában, a makói MÁV-nál atletizálni kezdtem. Magasugrásban 190 cm-t ugrottam - akkor 212 cm volt a világcsúcs -, mégis úgy éreztem, elértem a maximumot, ezért gátfutásra váltottam. 1960-ban, a római olimpia évében Oross Ferivel együtt részt vettem a Vasutas Bajnokságon, és mivel jól szerepeltem, bekerültem a válogatottba gátfutóként. Nem vettek fel a Testnevelési Főiskolára, ezért Pécsre kerültem, mivel jól ment a védés, a PEAC-ban lettem labdarúgó kapus.

- Ez egy eléggé érdekes fordulat, kik voltak akkor a PEAC-ban a játszótársak?

-- Például a Györkő Dr., vagy Mérei Laci, Vajda Lali, Gyánó, mind márkás nevek lettek később. Még Bene Feri ellen is játszottam, ő akkor 16 évesen Kaposvárott futballozott. Garami Józseffel együtt felvételiztünk a főiskolára Pécsett. A fociban megélt különböző sikertelenségek után átnyergeltem a kézilabdára, nem kapusként, hanem mezőnyjátékosként. Már ekkor megfogalmaztam magamban, hogy, mindegy mit csinálok, csak sport legyen!

- Ahhoz képest, hogy valamikor erdész is akartál lenni, ez elég nagy váltás volt, nem?

-- Ez így van. Viszont itt egy érdekességet engedj meg, hogy elmondjak! Mivel szüleim eléggé elfoglaltak voltak, nagyon korán önálló lettem. Mostam, főztem takarítottam, szerveztem az életemet. Ez a mentalitás a mai napig végigkísér, szeretem, ha rend van körülöttem!

Közben talán a szabadság, és kalandvágy miatt is, arra gondoltam, milyen jó lenne egy erdőben dolgozni. Sok szép élményem lenne, a vadállatok, no meg a környezet, de ebből semmi nem lett.

Tehát eléggé bizonytalan voltam a pályaválasztást illetően, végül maradt a sport.

- Hol kezdted a tanári pályádat?

-- Mivel kötelező volt vidéken kezdeni, Sellyére kerültem gyakorlatra, majd ott is maradtam a gimnáziumban, majd következett Pécsett, a Meszesi iskola. Később áthelyeztek Újmecsekaljára, majd a TÁSI-ba kerültem, ezután a Komarov Gimnázium következett. Szerencsém volt, mert talán ezek voltak azok az évek, amikor több pénz volt a sportra, a testnevelésre, ugyanakkor a gyerekek még szerették a mozgást, nem volt még számítógép, a sport pedig nagy tömegeket vonzott. Kiváló, a szakmát magas szinten művelő munkatársaim voltak. A PMSC megalakulásával pedig létrejött egy befogadó egyesület, egyszóval, az 1970-es években minden adva volt a jó munkához.

- Voltak-e példaképeid?

-- Én 28 éves koromban találtam meg saját magam, és ehhez a két iskola háttere kellett. Meg kell említenem Fenyves Alajost, aki egész pályafutásom alatt segített nekem.

És Harsányi Lászlót, tőle tanultam a következetességet, a korszerű munkavégzést, azt hogy minden változásra azonnal reagálni kell. Vele kapcsolatban sok negatív is volt, ebből is le lehetett vonni a következtetést.

- Mit jelentenek számodra a kitüntetések?

-- Nagyon sok elismerést kaptam, csak néhányat említek „Oktatási Minisztériumi Dicséret „, Kiváló munkáért”, „Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója”. A diáksportban is kaptam szép számmal. A véleményem pedig az, hogy a győzelem után a siker két napig él, de az elismerések megmaradnak. 1990-től kaptam „Mestertanári Címet”, de legjobban a „PVSK Aranygyűrű” elismerésnek örültem, az nagyon jól esett. De büszke voltam az Atlétikai Szövetségben kapott elismerésekre is, dolgoztam a serdülő válogatottnál másodedzőként. Természetesen a család, feleségem segített, mert hétvégén nem voltam otthon az állandó versenyek miatt.Engem mindig hajtott az elismerés utáni vágy, ez részben a családból eredt, hiszen a szüleim, főleg a nagymamám tele voltak kitüntetésekkel. Így ezt a vágyat örököltem. Ha valaki nem volt magas szintű sportoló, edzőként vágyik az elismerésre.

- Hogy emlékszel a PVSK szakmai elnökhelyettesi tevékenységedre?

-- Még 1983 körül kerültem a PVSK-hoz módszertani helyettes, majd szakmai elnökhelyettes lettem. Nagyon sokat tanultam, hiszen például a judót és táncot is meg kellett ismernem, mint sportágakat. Bizonyos értelemben a vezetés nem teljesen az én világom, mert én gyakorlati ember voltam mindig, és sok esetben nagyon sok volt a papírmunka, az adminisztráció elvitte az időt sok más, fontos dologtól. Nagyon jó benyomásom volt az ott folyó munkáról, az utolsó öt évemben csak az atlétikával foglalkoztam. Az edzőkkel nagyon jó kapcsolatot ápoltam, mert dolgozni, alkotni, tanulni akartak. Nekem meggyőződésem, hogy csak olyan edző léphet előre, aki követi a sportági változást. Itt van például a kézilabdázás. Ma dinamizmus van, gyorsindítás, és gyorsan gondolkodó játékosok. Amit régen oktattunk, például az egykezes felső dobás már nem úgy van, ahogy öt-tíz éve volt, talán nincs is. Rengeteget tanultam a PVSK-nál, és megpróbáltam visszaadni valamit ebből. A PVSK nagyon sok sportágat felkarol, a mai nem könnyű helyzetben. Tisztelet az edzőknek, vezetőknek ezért.

- Nézed a sporteseményeket?

- Nem nagyon nézem a meccseket a TV-ben, mert nem bírom elviselni ha, nem nyerünk. Kosármeccsre viszont néha kimegyek. Talán egyszer még fiatalokkal foglalkozhatok…

- Elégedett vagy az életeddel, azzal amit elértél?

-- 55 évesen hagytam abba a sportot. Sok mindent csináltam kézilabdáztam, kosárlabdáztam. És az atlétika, a PVSK-ban még csapatbajnokságokra is elmentem. Benne voltam az Ökölvívó EB rendezői gárdájában is. 2012-ben volt 50 éve, hogy PVSK-ás vagyok. Igazolt atléta voltam 1955-től. Később edző, majd vezető lettem. 130 körül van azoknak a válogatottaknak a száma, akik kikerültek a kezem alól. Ma is rendszeresen részt veszek az atlétikai rendezvényeken, mint versenybíró. Sok mindent elértem, szerencsés időszakban voltam jó helyen, így azt remélem, hogy sokat tudtam segíteni a pécsi sportnak. A családi háttér és az egészség a legfontosabb, a kitartással párosuló humorral együtt pedig sok mindent el lehet érni.

Nyilas László

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap

A nap képe