Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Elkészült a judosport éves versenynaptára

A Magyar Judo Szövetség elkészítette az idei versenyszezon tervezett programját. Azt, hogy melyik versenyt mikor és hol rendezik, még bizonytalan, de az már körvonalazódik, hogy melyik versenyen indulnak majd judosaink. Készek a tervek, folynak az edzések, és a megjelent 2021-es Versenynaptár függvényében már a szakmai előrelépés is programozható.

Kersics Antal szakmai vezető válaszolt kérdéseimre, már amire tudott válaszolni. - Mi gőzerővel készülünk, a biztonsági rendelkezések maximális figyelembevételével - indította válaszát a szakvezető - a megjelent versenynaptár egy tervezet, hiszen sok minden változhat, helyszínek, időpontok, és el is maradhatnak rendezvények, de az egyes versenyzőinktől várható formajavulást beleszámítva, néhányuknak az elvárható teljesítményt is meghatároztuk. Már e hónap végén lenne egy megmérettetés, a felnőtt - junior bajnokság, ez a verseny amellett, hogy felmérő a jelenlegi állapotra vonatkozólag, Eb-re is minősítene. Rövid időn belül eldől, hogy megrendezik-e a küzdelmeket, én nem vagyok optimista ez ügyben. Ide mi ifiket is beneveztünk, mert nekik is fontos lenne a küzdelem, a rutin megszerzése miatt is.

Nagyon lényeges momentum, hogy a héten megtörténik a versenyengedélyek meghosszabbítása. Ez a szakosztályunkban 90-95 versenyzőt érint. A szövetségi licensz nélkül nem lehetne indulni semmilyen versenyen, ebben természetesen alapos orvosi vizsgálat is van.

Arra a kérdésre kik azok, akiktől az idén szakmai előrelépést vár Kersics Antal, néhány nevet is említve, a következő volt a válasz. – A junioroknál Kőszegi Leventétől és Papp Esztertől egyértelmű előrelépést várok az idei esztendőben. Véleményem szerint az ifiknél Rácz Bálint is nagy előrelépés előtt áll. Kenderesi Petitől azt várom, hogy a magyar bajnokságokon győztesként jöjjön le a tatamiról és az Európa Kupákon érmeket szerezzen. A serdülőknél kicsit más a helyzet, közülük sokan felzárkóztak már az ifikhez, és biztos vagyok abban, hogy közülük is sokan szép eredményeket érnek majd el.- fejezte be Kersics Antal.

Nyilas László

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap