Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Megkezdik a bajnokságot a kisebbek is

A Gyermek bajnokság I. fordulójával kezdődik meg a kisebb korosztályok számára is a kosárlabdabajnokság a hétvégén. A nagyobbak még selejteznek.

Akadémiánk kadett leány együttese a selejtező második tornáján hazai pályán küzdhet a kiemelt bajnokságba jutásért. Ezúttal kupa-rendszerű a lebonyolítás: a DEAC B csapata elleni elődöntő után azonnal a helyosztókat rendezik, a legjobbak közé a négycsapatos torna első helyezett együttese jut.

- Izgatottan várjuk a szombatot, hogy ismét bebizonyíthassuk, a legjobbak között a helyünk. Sajnos ismét nem tudtunk teljes kerettel edzeni, ettől függetlenül sokat készültünk a hétvégére. Szeretném azt a hajtós, pörgős csapatot viszontlátni a pályán, ami általában jellemző ránk. Akkor tudunk sikeresek lenni a hétvégen, ha követjük a legfontosabb alapelveinket és élvezzük a játék minden egyes percét. Ellenfeleinktől függetlenül, magunknak szeretnénk elsősorban bizonyítani – mondta el Bekk Zsanett, a csapat vezetőedzője.

Nemzeti Kiemelt Bajnokság, II. Selejtezőtorna

PVSK-csarnok, 2020.10.10, szombat:

  • 10.00 PVSK NKA – DEAC/B
  • 12.30 VASAS AKADÉMIA/B – DVTK-ÉLKSK T
  • 15.00 3. Helyért
  • 17.30 Döntő

Szombaton rendezik az U12-es korosztály számára is az első bajnoki fordulót. Itt területi alapon hozzák létre a csoportokat, erősorrendben. A lányok és a fiúk egy bajnokságban küzdenek, minden fordulóban körmérkőzést rendeznek, az adott forduló csoportgyőztese egy csoporttal feljebb, a csoport legvégén végző csapat pedig egy csoporttal lejjebb kerül, így alakul ki a bajnokság végére a végső sorrend. Ez alapján mindkét nem legjobb 16 együttese kerül majd az országos dzsemborira. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a hétvégén még csak az első játéknapot rendezik, a sorsolás alapján akadémiánk fiú együttese kezdi meg először a sorozatot.

- Mindössze annyit várok a csapattól, hogy bátran játsszanak, és szeretnék minél több dolgot viszontlátni a mérkőzéseken az edzéseken tanultakból – fogalmazott röviden Sipos Ádám, a csapat vezetőedzője.

Egy nappal később, vasárnap debütálnak a lányok is, ők a PVSK-csarnokban vághatnak neki a küzdelemsorozatnak.

- Hosszú kihagyás után mindannyian nagyon izgatottan várjuk, hogy újra bajnoki mérkőzésen lépjünk pályára. Éhesek a lányok a meccsekre, és nagyon boldogok vagyunk, hogy a szép új csarnokban játszhatunk. Mindent megteszünk azért, hogy jó eredménnyel zárjunk, és feljebbi csoportba tudjunk kerülni. Ennél is fontosabb, hogy a lányok élvezzék, hogy újra a pályán lehetnek, és legyen meg bennük a küzdeni akarás, lássuk rajtuk az akaratot. Az edzéseken sokat gyakorolt játékelemeket, a sok befutást, az add-és-fuss-játékot, és a kiszabadításokat szeretném viszontlátni a mérkőzéseken, de azt is tudni kell, hogy nagyon fiatal a csapat, több egy évvel fiatalabb játékosunk is van, akik még mást gyakorolnak az edzéseken, de bízom benne, hogy ők is nagy elszántsággal lépnek majd pályára – mondta el Propszt Amanda, a csapat másodedzője.

U12 Gyermek Bajnokság, I. forduló

B-csoport, Pécs, Gandhi Gimnázium Tornacsarnoka, 2020.10.10., szombat:

  • 10:00-11:30 PVSK NKA Fiú U12 – KASI Delfinek/B
  • 12:00-13:30 KASI Delfinek/B – NKA Pécs Fiú „A”
  • 14:00-15:30 NKA Pécs Fiú „A” – PVSK NKA Fiú U12

D-csoport, PVSK-csarnok, 2020.10.11., vasárnap:

  • 10:00-11:30 Kozármisleny SE – NKA Pécs Leány „A”
  • 12:00-13:30 PVSK NKA Leány U12 „A” – Kozármisleny SE
  • 14:00-15:30 NKA Pécs Leány „A” – PVSK NKA Leány U12 „A”

Rónási Márton képei a kadett leányok első selejtezőjén készültek.

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap