Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Újabb debütálók a felnőttek között

Két újabb junior játékos mutatkozhatott be a felnőttek között: a PINKK-PVSK NB I. B-s együttesében Bukovszky Kitti és Temes Boróka is pályára lépett a tavalyi bajnokaspiráns Ajka elleni meccsen.

Győztes mérkőzésen mutatkozhatott be a PVSK Akadémiájának két junior kosarasa a felnőttek között, hiszen a PINKK-PVSK U23-as csapata 77-57-re győzött a tavaly élvonalbeli álmokat szövögető Ajka ellen. Bukovszky Kittinek nem sikerült a pontszerzés, Temes Boróka viszont egyáltalán nem volt megilletődött, és első meccsén rögtön egy triplával köszönt be a felnőttek mezőnyében.

- Nagyon büszke vagyok a lányokra, hiszen odatették magukat, és igyekeztek a legjobbjukat nyújtani a találkozón. Külön öröm a számomra, hogy a 12 fős keretben hét PVSK-nevelésű játékos kapott helyet, köztük a felnőtteknél tavaly bemutatkozó Temes Boglárka és Horváth Boglárka, illetve a most először pályára lépő két újonc. Fontos cél, hogy akadémistáinknak biztosítsuk a folytonosságot, így a junior korosztály számára megadjuk a lehetőséget, hogy belekóstolhassanak a felnőtt mérkőzések hangulatába, iramába és küzdelmébe. Célunk, hogy a junior korosztályban utolsó évüket töltő valamennyi játékosunk megkapja a lehetőséget a felnőttek között, így a most bemutatkozókon túlmenően a kiváló edzésmunkát végző Földing Anna, Takács Panni, Molnár Viola, Schmidt Laura és Bunyik Lilien is a felnőtt NB I. B-s keret tagja, és várhatóan a következő mérkőzéseken mindannyian pályára is léphetnek. Ezzel biztosított számukra az átmenet az utánpótlásból a felnőttek mezőnyébe. Büszke vagyok arra is, hogy három játékosunk, Temes Boróka, Horváth Boglárka és Földing Anna a PINKK NB I. A-csoportos keretének is tagja, így nem elképzelhetetlen, hogy már idén bemutatkoznak a legjobbak között, ami óriási megtiszteltetés és egyben hatalmas lehetőség is lehet a számukra – mondta el Debreceni Eszter, a PVSK Akadémia női szakágvezetője.

Első képünkön Temes Boróka, másodikon Bukovszky Kitti – fotók: Rónási Márton.

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap