Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Magyar Kupa a bajnoki rajt jegyében

A hét végén két csoportban folytatódik a Vizilabda Magyar Kupa, a felsőházban a csoportok első helyezettjei csak a második helyezettekkel játszanak, az alsóházban a harmadikak, csak a negyedikekkel.

Valamennyi meccs Budapesten lesz, néhány véleményt kértem arról, ki mivel lenne elégedett a szereplést illetően. Mi a negyedik helyezettek közül elsőként a Kaposvárral kezdünk, majd a KSI és a Debrecen következik, a csoportok azonos helyezettjei helyosztót játszanak.

De Blasio Domenico szakosztályvezető, PVSK Mecsek Füszért: - Fiatal csapatunknak ez egy bizonyítási lehetőség, és kiváló felkészülési folyamat is, hiszen néhány héten belül több meccset is játszunk. Amellett, hogy az augusztus végén kezdődő bajnokságra egy erőfelmérő ez a Kupa, én azt várom, hogy a 9-12. helyért játszhassunk.

Csaba Márton, játékos: - Tulajdonképpen két csapatot jól ismerünk, a Kaposvár régi rivális, a KSI ellen pedig már játszottunk, lendületes, hajtós csapat. Nekünk játékosoknak is jó, hogy nem csak edzünk, hanem tétmeccseken tudunk felkészülni a bajnoki nyitányra.

Török Viktor vezetőedző: - Mindig a győzelem a fontos! Két csapatot jól ismerünk, a Debrecen nagyon kicserélődött, egy kicsit sötét lónak számít, de mindhárom csapat verhető, és úgy vélem meg is verjük mindegyiket.

A hétvége programja:
Augusztus 8., szombat, 11:30: PVSK-Mecsek Füszért - Kaposvár

Augusztus 8., szombat, 16:00: PVSK-Mecsek Füszért - KSI

Augusztus 9., vasárnap, 11:00: PVSK-Mecsek Füszért - Debrecen

Nyilas László

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap