Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Elkezdték az alapozást akadémistáink

Délelőtt futással, délután technikai edzéssel indult egyesületünk kosárlabda akadémiájának nyári alapozása. Hetente kilenc edzéssel készülnek csapataink a bajnokságra, a kisebbek jövő héttől csatlakoznak.

Hiába volt kellemes klíma az új sportcsarnokban, alaposan megizzadtak a csapatok a délutáni edzéseken. Kosárlabda akadémiánk együttesei ugyanis már most belekezdtek a nyári alapozásba: a serdülők, a kadettek és a juniorok is rögtön két-két edzéssel vágtak a felkészülés közepébe.

- Hetente kilenc edzéssel készülünk a bajnokságra: ezek között van futás a Mecseken, és van technikai edzés a sportcsarnokban, sőt, jövő héttől már konditermi edzéseink is lesznek, az edzések mennyiségén tehát nem múlhat a siker. Bár az idei versenynaptárra még várnunk kell, úgy készülünk, hogy a tavalyihoz hasonló lesz az ütemezés, ami azt jelenti, hogy akár már szeptember elején tétmeccs várhat a fiúkra. Szerencsére már júniustól együtt dolgozik a keret, sokan a nyári, ügyeleti edzéseken is aktívan részt vettek, így nem kell teljesen a nulláról kezdenünk az alapozást, de az első két edzés tapasztalata alapján azért lesz min dolgoznunk a következő hetekben – mondta el Szabó Gergely, a fiú kadett csapat vezetőedzője.

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap