Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Szezonnyitó a fehér asztal mellett is

A már hetek óta az új szezonra készülő PVSK felnőtt labdarúgó csapata megtartotta évadnyitó összejövetelét. A baráti beszélgetésen megjelent játékosok, vezetők, edzők az üdvözlő szavakon túl, elvárásaikat is megfogalmazták.

Több új arc is jelen volt a PVSK Új Sportcsarnokának éttermében, és mivel a játékosok már túl vannak néhány edzésen, természetesen nem kellett bemutatni őket egymásnak.
Az eseményen megjelent, Czerpán István a PVSK elnöke, Rónai István, a háromtagú edzői team egyik tagja, Sántics Béla az egyesület szakmai alelnöke, és a háromtagú edzői csapat másik tagja, valamint Leikauf Tibor a csapat egyik tulajdonosa is.
Kósa Sándor vezetőedző, aki a jövőben az edzői stáb vezetőjeként, az egész szakosztály szakmai munkájáért felel, üdvözölte a megjelenteket, vázolta a feladatokat, majd Czerpán István elnöknek adta át a szót. Az elnök, nyomatékosítva az elvárásokat elmondta, a csapat utóbbi években mutatott teljesítménye nem elfogadható a szakosztály múltban elfoglalt helyéhez képest.
Az idei évben nagyok az elvárások, a korszerű létesítményhez modern, eredményes focit játszó, a magasabb osztályt megcélozó és elérő labdarúgó csapat kell, olyan, amely a hagyományokat folytatni tudja. Egy olyan szakosztálynál, amely a legmagasabb osztályban is szerepelt már, ez minimum elvárás.
A további felszólalók lényegében más-más formában, de ugyanezen gondolatmenet mentén fogalmazták meg mondandójukat. A találkozó fehér asztal melletti baráti beszélgetéssel ért véget.

A játékosokkal, edzőkkel az összejövetel előtt készített, és a hangulatot némiképp feloldani szándékozó videó riportokban is összességében az optimista hozzáállás fogalmazódott meg. A játékosok minimum a dobogóra várják csapatunkat, de voltak olyanok is, akik az idei szezon bajnokaként jelölték meg a PVSK-t.

Váljék valóra az álom!

Nyilas László

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap