Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben
7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: iroda@pvsk.hu

Hírek

Tízesek és ötösök - Storcz Júlia sportlövő

Storcz Júlia a PVSK sportlövője is egyike volt azon fiatal magyar sportolónak, akik megkapták a Magyarország Jó tanulója-Jó sportolója-díjat. Heraklész kerettag puskás sportlövőnk a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában érettségizett. Egyik délutáni edzés előtt beszélgettünk vele.

Mikor lőttél utoljára ötöst?

Mostanában biztosan, mert kint vagyunk 50 méteren, és a testhelyzetek között állítani kell a diopteremen. Ezt néha elfelejtem, és akkor előfordul. Versenyen még tavaly volt egy ötös lövésem, ami nagyon megviselt. Szintén 50 méteren épp nagyon jó sorozatom volt, végig csak tízeseket lőttem, és az utolsó lövésem egy ötös lett. Ez sokáig bennem maradt.

És az iskolában mikor kaptál utoljára ötöst?

Érettségin.

Minden tantárgyból?

Igen.  A töri lett kereken nyolcvan százalékos, de ott is meglett az ötös.

Hol folytatod szeptembertől?

A Pécsi Tudományegyetem biológia szakán. Kutató szeretnék lenni.

Mit jelent neked egy ilyen díj?

Még friss az élmény, így egyelőre azt gondolom, hogy a legnagyobb előnye, hogy hivatalos papír van róla, és be tudom írni az önéletrajzomba,. Nem tartom magam sem a legjobb tanulónak, sem a legjobb sportolónak, inkább viszonylag jónak mindkettőből.

Ilyen eredményekkel sem?

A tanulással meg vagyok elégedve. Abba még tudnék több energiát fektetni, de nem szeretnék. A lövészetbe pedig amennyi energiát tudok, belerakok, aztán majd egyszer csak kijön az eredmény is.

Hogy van minderre időd? Egy PVSK sportoló jó eséllyel ismeri a titkot, hogy lehet megteremteni az egyensúlyt, de sokaknak nagy rejtély, hogy egy nehéz iskolai nap és a délutáni tanulás mellett hol marad idő a heti öt edzésre, és a versenyekre?

Jó kérdés! Általában háromig voltam iskolában, aztán ebéd, majd négyre vagy fél ötre jöttem edzeni és itt voltam hétig. Utána hazamentem tanulni, és ha éltem szociális életet, azt hétvégén tettem. Vagy úgy, hogy a barátaim lekísértek a lőtérre. Útközben a Király utcában ittunk egy kávét. Persze koffeinmenteset, mert az edzés előtt nem iszunk kávét. Nehéz, nehéz, de mégsem hiányzik az, hogy másképp legyen.

Vannak igazán nehéz pillanatok?

Az mindig van. Főleg ősszel és télen, amikor a többiek elkezdenek koncertekre járni, meg szinte az összes házibulit vissza kell mondanom, mert edzőtáborokra vagy versenyekre megyek. De azért nem akkora dráma, mert nem tartozom a legnagyobb bulizósok közé. Persze megvan a saját társaságom, akikkel el szoktunk menni ide-oda. Szerintem összességében sikerült megtalálnom az egyensúlyt a lövészet, a tanulás, és a szociális életem között.

Mi van a mérleg másik serpenyőjében?

Mindkettőt, a tanulást és a sportolást is nagyon szeretem csinálni, így csak pozitív a másik oldal. A tanulmányi eredményeim folyamatosan javultak, és erre az iskola is nagyon odafigyelt. Amint csak egy századnyit is romlott az átlagom, már kicsit nehezebben engedtek el edzőtáborba, nehogy a tanulmányaim rovására menjen. Szerencsére elképesztően jó osztályfőnököm volt, aki vigyázott rám, és tartotta a hátát értem. Ezúton is nagyon köszönöm neki!  Most 12. osztályban aztán sikerült meggyőzni az iskolavezetést is, hogy a sport és a tanulás összeegyeztethető. Aztán amikor elkezdtem tanulmányi versenyeken indulni, a lövészettel kapcsolatosan is engedékenyebbek lettek.

A másik oldalról nézve egy kicsit féltem, hogy a sport miatt nehéz lesz megfelelően felkészülnöm az érettségire. Végül jött a karantén, és hirtelen lett időm tanulni.

Mit ad a lövészet?

Nagyon sokat! Türelmet, kitartást, fegyelmet mindenképp. Legfőképpen türelmet. Alaphelyzetben nem tartozom a türelmes emberek közé, de itt mindenre várni kell. A hosszú versenyek végére, a verseny után az eredményre, és várni kell arra a pillanatra is, amíg a lőállásban lecsillapodik az ember, és megérzi a pillanatot, amikor már csak hagyni kell, hogy megtörténjen a lövés.

A lövészetben mi a célod?

Szeretném folytatni az egyetem mellett is, mert nagyon élvezem, hogy lőhetek. Később az edzősködés sem kizárt, de a fő célom most az, hogy kutató legyek.

Pedig komoly perspektíváid vannak a lövészetben is.

Valójában még mindig a felkészülési időszakban vagyok. Nem nagyon voltam még külföldi versenyeken, inkább csak edzőtáborokban. A junior lányok mezőnye most hihetetlenül erős, így ha itthon benne vagyok az élmezőnyben, akkor nemzetközileg is benne vagyok. Most már azt érzem, hogy stabil tagja vagyok annak a körülbelül tízes körnek, ahol szinte csak az dönt a sorrendről, hogy kinek van jobb napja, vagy épp mit reggelizett aznap. Még mindig vannak olyanok, akik jobban lőnek nálam, őket viszik nemzetközi versenyekre, de én is egyre többször ott vagyok ebben a csapatban is. Nagyon élvezem, ha külföldön versenyezhetek, szeretnék egyre többször nemzetközi versenyen indulni, és várom, hogy mi lesz ebből az egészből.

A családi háttérre nem lehet panaszod.

Mindenben támogatnak! Édesapám most azokat a kicsiket edzi, akik nem a legkisebbek, de még nem is versenyzők, így ő is itt szokott lenni az edzéseim alatt a lőtéren. Édesanyám is mindenben segít, sosem jelentett akadályt, ha utazni kellett a versenyekre.

Maximalista vagy?

Igen, abszolút. Úgy mondanám, hogy szeretek mindent teljes erőbedobással csinálni. Nem vágok bele sok dologba, de amit elkezdek, azt teljes lélekkel próbálom megvalósítani.

Ha valami nem úgy alakul, ahogy tervezted, akkor azt hogyan dolgozod fel?

Ha valami rajtam múlik, és tudom, hogy én hibáztam, tudom, hogy mit rontottam el, akkor elég hamar túl vagyok rajta, mert látom a megoldást. Ellenben ha nem tudom mi volt a probléma, például ha egy lövés lőszerhiba miatt nem sikerül, akkor órákig tudok gondolkodni, hogy azon az egy lövésen mi volt a hiba. Hiába mondja mellettem Orsi (Ablonczy Orsolya, az edző), hogy nem a te hibád volt, rossz volt a lőszer, én akkor is sokáig rágódok rajta, hogy mit rontottam el. Ilyenkor pihenek, összeszedem magam fejben, és úgy folytatom tovább, újra magabiztosan.

Mit tanácsolsz annak, aki jó tanuló és jó sportoló akar lenni?

Kitartás. Szorgalom. Lemondás.

Ennyi?

Tulajdonéppen igen. Meg kell találni az egyensúlyt, hogy mi az, amit még bír. Ez azt jelenti, hogy úgy tesz meg mindent a cél elérésért, hogy nem érzi magát rosszul, nem szembesül azzal, hogy bármelyik célért túl nagy áldozatot hoz. Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor jön az érzés, hogy, igen, meg tudtam csinálni, teljes életet élek és mégis jönnek a sikerek. Ehhez szükség van az óriási kitartásra és sok lemondásra, és el kell fogadni, hogy nem megy minden egyszerre.   

 

Eddig tartott az interjú Storcz Júliával, de az már a beszélgetés első perceiben kristálytisztán látszott, hogy a Magyarország Jó tanulója-Jó sportolója-díj elnevezésébe mindenképpen bele kellene kerülnie a „Sportember” szónak is. Julcsi, és a PVSK azon fiataljai, akik megkapták ezt az elismerést, már most, ebben a korban is igazi sportemberek. Nemcsak a sportban, hanem a magánéletben is példát mutatnak, a sporttól kapott fegyelmet és elhivatottságot ültetik át életük többi területére is. De ami a legfontosabb, hogy sokat mosolyognak, nevetnek, jól érzik magukat a bőrükben. És ezt jó látni! Olyan fiatalok ők, akik sokat dolgoznak a sikerért, lemondásokkal, munkával, de eljutnak a célig. Nagy sportolók, világsztárok önéletrajzi könyveit böngészve könnyen kiolvasható, hogy az ő esetükben is ez volt a siker receptje: szorgalom, sok munka, és az egyensúly megtalálása. De ha belegondolunk, a PVSK alapfilozófiája is épp erről szól: Türelem és alázat, ez a siker titka.