Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben
7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: iroda@pvsk.hu

Hírek

Ma ünnepli születésnapját Viniczai Ferenc tájékozódási futó

Ahol csak megfordult, szorgalmával, elhivatottságával hamar klubja meghatározó szereplőjévé vált. Egyéni sikerei mellett a PVSK-ban edzőként eltöltött közel 25 év alatt, háromszáz bajnoki aranyat gyűjtöttek tanítványai.

Viniczai Ferenc 1965. június 14-én, Székesfehérvárott született. A tájfutással 1977-ben, a Videoton színeiben ismerkedett meg, majd 1985-től a Veszprémi Honvédnál versenyzett, később újra a Videotonban folytatta sportpályafutását, 1994-ben igazolt a PVSK-hoz, még ugyanebben az évben a Testnevelési Főiskolán edzői képesítést, majd Pécsett testnevelő tanári diplomát szerzett.
Versenyzőként 1994–1999 között hat felnőtt egyéni és három csapatbajnoki címet szerzett. Ebben az időszakban rendszeresen tagja volt a magyar válogatottnak, részt vett három világbajnokságon. 

1997-től edzőként is dolgozott a PVSK tájfutói mellett, irányításával tanítványai a legjobbak között voltak. A szakosztály 2006–2012 között sorozatban hét alkalommal végzett a bajnoki pontverseny élén, és 2017-ben is a 2. helyet szerezte meg az országos rangsorban. Edzői tevékenységét az országos szövetség is többször elismerte, hat alkalommal volt „Az év edzője”. Kiemelkedő sportolói tevékenysége elismeréseként 2017-ben (nem mellesleg apósát és feleségét követően), megkapta a PVSK Aranygyűrűjét is. A Magyar Tájékozódási futó Szövetség alapításának 50. évfordulóján, a 2020 januárjában tartott budapesti ünnepségen, több kiváló tájékozódási futót is kitüntettek, köztük Viniczai Ferencet is.

A PVSK elnöksége, és sportolói nevében boldog születésnapot kívánunk!

Nyilas László