Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Az idősebbekhez feljátszó játékosokhoz igyekeztek felzárkózni kosárlabda akadémiánk serdülő B fiúcsapatának tagjai. A félbeszakadt idényt Moosz Milán vezetőedző értékelte.

A PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia serdülő fiúcsapatának létszáma lehetőséget adott arra, hogy három csapatot állítsunk ki ebben az idényben. A fiatalabbak is kettébontva, egy „B” és egy „C” csapatot alkotva jutottak játéklehetőséghez.

- „C” csapatról tulajdonképpen csak a mérkőzések tekintetében beszélünk, edzésen együtt voltunk mindannyian. A bajnokság félbeszakadásakor éppen a Regionális Serdülő Bajnokság Dél-Nyugati Régiójának „B” illetve „D” csoportjában tartózkodtunk. A „B” csapattal a legutóbbi fordulóban játszottunk egy felettébb hasznos, nagyon izgalmas és egy kissé gyengébb mérkőzést. A „C” csapattal pedig egy könnyű és egy szoros mérkőzéssel zártunk. Előzetesen kitűzött céleredményünk nem volt a szezon előtt. „B” csapat lévén elsődleges célunk a felzárkóztatás, illetve a jövő évi „A” csapat magjának kialakítása volt. Ehhez fontos, hogy a 2007-ben született, fiatal serdülőink fel tudjanak zárkózni a velük egykorú, de már „A” csapathoz feljátszó fiúkhoz. Ugyanez igaz két 2006-os játékosunkra is, akik a „B” csapatnál kaptak idén szerepet. Őszintén szólva nem mindig volt könnyű a feladat, hiszen a mérkőzéseket rengetegszer játszottuk olyan csapattal, akik nem edzettek együtt, mivel az „A” csapatba feljátszók és ott edzők, de kevesebb lehetőséget kapók visszajátszottak a „B” csapatba is. A szezon közben a szakmai vezetőnk által kiadott egységes képzési tervben foglaltaktól valamelyest el voltunk maradva, ennek oka az volt, hogy még mindig nagyobb és több hangsúlyt fektettünk az alap technikai elemek minél precízebb végrehajtására. Párszor kellemetlen volt úgy mérkőzést játszani, hogy labdás elzárásokkal találtuk szembe magunkat, mi pedig még az üres elzárásokkal is csak érintőlegesen foglalkoztunk az edzéseken – mondta el Moosz Milán.

Az edző szerint a csapatközösség példaértékű, nemcsak a játékosok, hanem a szülők között is.

- A rengeteg szülői segítség nagyon sok terhet levesz az edzők és a gyerekek válláról is, ezért is nagyon jó, hogy ez nálunk ilyen jól működik. Természetesen voltak csapatépítő programjaink, Karácsonykor játszhattak a szülők ellen a gyerekek, jó volt látni, hogy ez alkalommal már a gyerekek domináltak. Nagyon emlékezetes program volt, amikor október környékén a PVSK kinti 3x3-as pályáján a hasonló korú lányokkal együtt szerveztünk egy palacsintázós, sütievős, családi kosaras napot. Ennek nagyon pozitív visszhangja volt, mindenki nagyon jól érezte magát. Jó volt látni, ahogy „egymásra találnak” a PVSK-s gyerekek, nem csak csapaton belül. Terveztünk ilyet a tavaszra is, de úgy tűnik, hogy ezzel várnunk kell. Muszáj megemlítenem, hogy mekkora szeretettel fogad a csapat minden újonnan becsatlakozó kiskosarast. Ebben a szezonban Kozármislenyből igazoltak át hozzánk 3-an is, érkezett kosarasunk Belgiumból, de csatlakozott olyan tehetséges fiú is, aki 0-ról kezdte a kosárlabdát. Minden új fiú egy szempillantás alatt úgy beilleszkedett, mintha mindig is csapattagok lettek volna – büszkélkedett Moosz Milán.

A kényszerű karanténban folyamatos a kapcsolattartás az edző és a családok között.

- Gyebrovszki Ádám erőnléti edzőnk kiváló otthoni programot állított össze a fiúknak, mi pedig próbáljuk kiegészíteni ezt a kosárlabdához közelebb álló gyakorlatsorokkal. Képeket és videókat kérünk be a gyerekektől nap mint nap, mivel kíváncsiak vagyunk hogy dolgoznak, illetve így próbálunk hibákat javítani is. Ez már egy önállóbb korosztály, vannak akik önállóan küldözgetik már a napi adag videót vagy képeket az általuk elvégzett edzésekről. Öröm nézni, ahogy otthon dolgoznak, esetenként nagyobb lelkesedést látok, mint edzéseken. Motiváltabbak a gyerekek, ha nem csak egy papírról kell dolgozniuk, vagy ha nem egy akármilyen Youtube videót kell leutánozniuk, ezért pár kollégámmal saját magunkat vettükvetettük fel a gyakorlatok elvégzése közben. Ez a visszajelzések alapján nagyon tetszik a srácoknak, így ezekből is biztosan lesz folytatás. Az edzéseket tudjuk pótolni kemény és alázatos otthoni munkával, de a csütörtökönként játszott U14B-s lányok elleni edzőmérkőzések nagyon fognak hiányozni a gyerekeknek is és nekem is – mondta el Moosz Milán.

A PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia U14 B csapata a 2019/2020-as szezonban:

  • Ambach Gábor
  • Bodonyi Barnabás
  • Bogdán Patrik János
  • Csátity Deján
  • Cserényi Martin
  • Fodor Milán Tacitusz
  • Földing Zalán
  • Galambos Gábor
  • Galambos Gergõ
  • Glück Patrik
  • Horváth Szilárd
  • László Barnabás
  • Németh István Ábel
  • Póla Áron
  • Pott Dávid
  • Szabó Bálint
  • Szathmáry Szilárd

Az „A” csapathoz feljátszók:

  • Kiss Keve Botond
  • Novreczky Botond
  • Gyurka Dániel
  • Varga Sándor
  • Ádám Levente
  • Csiga Zsombor
  • Takács András

Vezetőedző: Moosz Milán

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap