Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

A tájékozódási futást nem befejezte, csupán abbahagyta, majd röpke húsz év után folytatta Bótor Barbara aki, ma is ugyanúgy készül a versenyekre, mint a régi időkben, vagyis hetente 4-5 alkalommal edz.

A tájfutás olyan, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni, gondoltam én, majd felhívtam telefonon, a szenior versenyeken ma is kiváló eredményeket elérő versenyzőt. „Én abbahagytam, majd hosszabb szünet után, nagy örömmel kezdtem újra a tájfutást” - kezdi beszámolóját Barbara. „Tízévesen, az egy évvel idősebb nővéremmel együtt édesapánk biztatására ismerkedtünk meg a tájfutással a PVSK-ban. Azóta is hálás vagyok neki érte. Első edzőm Tóth Jenő volt, majd Horváth Lajossal is dolgoztam, az igazi sikereket azonban Szieberth Péter idején értem el, amikor ifi válogatott kerettag voltam. A PVSK első felnőtt női csapatbajnoki és váltóbajnoki címét még ifiként szereztem meg Kovács Ildikóval, és az akkor még szintén ifi, Kovács Bernadettel együtt.

Hat éve találtam vissza a tájfutáshoz, amiben nagy szerepe volt Kovács Ildikónak, akivel a mai napig sokat futunk együtt. Mindkettőnk életének fontos része a futás, ami a kikapcsol és feltölt, és nekünk kicsit olyan is, mintha leülnénk egy kávé mellé beszélgetni.

Nagyon jó látni, hogy egyre többen vannak az erdőben, de mindenki a jól ismert, frekventált helyeket keresi fel, ahelyett, hogy venné a bátorságot és fogna egy térképet, vagy applikációt, amivel felfedezhetne új területeket is.

Az időjárás, vagy a téli időszakban a korai sötétedés sem akadályoz meg minket abban, hogy elinduljunk az erdőbe futni. A rendszeres tréningek meghozták az eredményeket az elmúlt öt évben, korosztályomban az összetett bajnokságban mindig dobogós helyen végeztem. 2019-es esztendő is jól sikerült, egyéniben is csapatban is. Az öt különböző távon megrendezett versenyeken, hosszú, normál, rövid, középtávú és az éjszakain, kettő-kettő második és harmadik, és egy negyedik helyet szereztem, és ezek mellé még csapatban illetve váltóban sikerült a dobogó mindegyik fokára felállnom Benedek Virággal, Huszár Petrával, és Viniczainé Kovács Ildikóval. Úgy gondolom, ezzel elégedett lehetek.”

A versenyekre készülni kell, ami Barbaránál természetesen egyben az egészséges életmód része. A munka és a család mellett is mindig jut idő az edzésekre. Most kicsit nehezebb ez, mert elmaradnak a szombatonként az utánpótlás korosztálynak tartott, de a szeniorok által is kedvelt térképes edzések.

„Eddig lehetőségünk volt heti 4-5 alkalommal együtt futni más szenior futókkal, Viniczainé Kovács Ildikóval, Viniczai Ferenccel, és esetenként Pavlovics Gáborral. De az utóbbi időben egyedül futok, mert mi is betartjuk a rendelkezéseket. Az idén még csak egy versenyünk volt, mert az igazi versenyszezon március közepével indult volna. Azt remélem, hogy az őszi bajnokságokra, versenyekre már sor kerül, és októberben a PVSK sikeresen meg tudja rendezni a normál távú OB-t a Jakab hegyen”- fejezte be Bótor Barbara.

A Barbara által említett telefonos applikáció például a MapRun nevű alkalmazás, amit Android és iOS készülékekre is lehet telepíteni. Ezzel akár játékos formában is lehet gyakorolni a tájékozódást, és attól sem kell tartani, hogy az erdőben internetkapcsolat nélkül eltévedünk, mert csak az előkészületekhez kell netre csatlakozni, utána már a GPS használata elegendő. Kezdőknek is bátran ajánljuk, hiszen az egyik rajtpont a Dömörkapunál van.

Az alkalmazás segítségével nem csak új területeket fedezhetünk fel, hanem ezzel elkerüljük a többi kirándulót is, így a kijárási korlátozás idején is biztonságosan sportolhatunk.

Nyilas László
(foto: Máthé István)

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap