Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Országos döntőt rendez Kosárlabda Akadémiánk

Hivatalossá vált, hogy a Nemzeti Leány Junior Bajnokság „B” Döntőjét a PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia rendezi március 20-22. között. Ez lesz az első országos finálé az új csarnokban.

A juniorok “B” döntőjében az országos 9-16. helyért küzdenek a csapatok. A háromnapos tornát március 20. és 22. között rendezik a PVSK NKA Sportcsarnokban. A nyolc csapatot az elért eredményeik alapján két csoportba osztották és keresztbe játszanak a felek. Pénteken jönnek a negyeddöntők, majd szombaton a mérkőzések a 9-12. és 13-16. pozícióért, vasárnap pedig a helyosztók.

- Nagyon örülünk, hogy pályázatunkat elfogadta a szövetség, ez lesz az első országos döntő a PVSK új sportcsarnokában. Szeretnénk olyan körülményeket biztosítani a csapatoknak, mintha A-döntőn lennének, ehhez a modern csarnokunk adta, minden igényt kielégítő infrastrukturális kereteken túl a szervezésben is igyekszünk minden részletre odafigyelni. Az a célunk, hogy a hozzánk érkező csapatok jól érezzék magukat, és pozitív élménnyel gazdagodjanak. A juniorok év végi döntője minden esetben különleges, hiszen ennek a korosztálynak ezzel a tornával véget ér a küzdelemsorozat, sokan feljebb is lépnek a felnőttek közé, így – főleg a B-döntő – a legtöbb együttes számára egy utolsó közös programot is jelent, ezt szeretnénk valóban emlékezetessé tenni. A mostani rendezvényt ugyanakkor főpróbának is tekintjük, hiszen nem titkolt célunk, hogy a jövőben minél több A-döntőt is rendezzünk, lehetőleg saját csapataink részvételével – mondta el Tiszay László, a PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia igazgatója.

Részletes műsor:

2020.03.20. péntek

11.00 TÖRÖK FLÓRIS TÖREKVÉS SE (B1) – SZOLNOKI SC (A4) (LOJD-2011) (A)
13.30 PVSK NKA (A2) – KECSKEMÉTI KC/A (B3) (LOJD-2012) (B)
16.00 SZÉCHENYI AKADÉMIA (A1) – ZSÍROS AKADÉMIA (B4) (LOJD-2013) (C)
17.30 Ünnepélyes megnyitó
18.30 VASAS AKADÉMIA/B (B2) – MTK BUDAPEST (A3) (LOJD-2014) (D)

2020.03.21. szombat

11.00 A vesztes – B vesztes (LOJD-2015) (E)
13.30 C vesztes – D vesztes (LOJD-2016) (F)
16.00 A győztes – B győztes (LOJD-2017) (G)
18.30 C győztes – D győztes (LOJD-2018) (H)

2020.03.22. vasárnap

9.00 E vesztes – F vesztes (LOJD-2019)(15. helyért)
11.15 E győztes – F győztes (LOJD-2020) (13. helyért)
13.30 G vesztes – H vesztes (LOJD-2021) (11. helyért)
15.45 G győztes – H győztes (LOJD-2022) (9. helyért)

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap