Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Felkészültünk a brutális márciusra

Majd egy hónapnyi szünet után, szerdán folytatjuk szereplésünket a bajnokságban, a ZTE érkezik hozzánk vendégségbe.

Legutóbb február 11-én játszottunk bajnoki mérkőzést, és bizony azt követően úgy voltunk vele, nem is baj, hogy jön a válogatott Eb-selejtezői miatti szünet. Legutóbbi emlékünk ugyanis az az NB I. idei szezonjából, hogy Debrecenben sima vereséget szenvedünk.

Az azóta eltelt szűk egy hónap során így volt tehát bőven min dolgoznunk, hogy kellően felkészülten várhassuk a kicsit sem szelős márciust. A tavasz első hónapjában ugyanis hét bajnoki vár ránk, az összes, ami még az alapszakaszból hátra van. Azt pedig szinte mondani sem kell, hogy mindegyiknek óriási tétje lesz, hiszen azon vagyunk, hogy kiharcoljuk a felsőházi középszakaszban való szereplés jogát. Efelé az első lépést szerdán este, hazai pályán tehetjük meg a ZTE ellen.

- Sok mindenre volt időnk az utóbbi hetekben – kezdett bele értékelésébe Dragan Alekszics, együttesünk vezetőedzője. - Volt egy kis pihenés, és tudtunk egy kicsit a kondi fejlesztésével is foglalkozni. Azonban nem volt könnyű dolgunk, hiszen egyfelől akadt pár sérülés, illetve a felnőtt válogatottba, valamint a 3x3-as nemzeti csapatba is elment idő közben egy-egy játékosunk.

Alekszics azonban a panaszkodás helyett inkább a pozitívumokra igyekszik fókuszálni, még ha annak nem is örülhet, hogy Antóni Csanád sérülése sajnos olyan, ami miatt valószínűleg egész márciusban nem számíthat rá.

- Itt van például C. J. Aiken. A Debrecen elleni meccs után bevizesedett a térde, kicsit meg is ijedtünk, de szerencsére gyorsan elmúlt a baj, azóta pedig már teljesen rendben van – mondta edzőnk. - Mostanra erőnlétben már utolérte magát, azt pedig az Eszék és a Paks elleni edzőmeccseken láthattuk, hogy a formáját is kezdi visszanyerni. Szükségünk is lesz rá, hiszen nagyon kemény hónap áll előttünk. Most azonban úgy érzem, hogy felkészültünk rá. Remélem, nem jön majd újabb sérülés, mert Antónira már szinte biztos, hogy nem számíthatunk ebben a hónapban. Azonban így is, egy erős 9-10 fős rotációnk van, képesek leszünk arra, hogy elérjük a célunkat.

Ami a ZTE elleni meccset illeti, rögtön egy komoly rangadóval indítjuk a szünet utáni időszakot. Így látja ezt Alekszics is.

- A Zete jó ritmusba került a szünet előtt – árulta el szakvezetőnk. - Új edzővel, egy kicsit új játékkal is rukkoltak elő. Sokat futnak, gyorsak, erős a tranzíciós játékuk. Nekünk elsősorban arra kell majd figyelnünk, hogy a védekezésünk rendben legyen, ez ugyanis az alapja a sikerességünknek.

Program:

2020.03.04. 15:30 | Pécsi VSK-VEOLIA - ZTE KK, U20
Férfi kosárlabda NB I. U20, 20. forduló. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok

2020.03.04. 18:00 | Pécsi VSK-VEOLIA - ZTE KK
Férfi kosárlabda NB I. alapszakasz, 20. forduló. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok

ÉLŐ: www.pvsk-panthers.hu
Eredmények, statisztikák, illetve képek és videók helyszínről...

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap