Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Két edzőmeccs vár ránk

A bajnoki szünetet nem tölti tétlenül NB I-es kosárlabdacsapatunk, Dragan Alekszics vezetésével az edzések mellett két felkészülési meccs is szerepel a következő hetek programjában.

Egy jó hetes pihenő után hétfőn már ismét edzésre jelentkeztek játékosaink. Nem is nagyon lehet lazsálni, hiszen amilyen csendes lesz a február, olyan hangos márciusra készülhetünk. A válogatott Eb-selejtezői miatt beköszöntő bajnoki pauza után ugyanis a következő hónapban játsszuk le az alapszakaszból hátralévő valamennyi meccsünket. Persze, azért reméljük, hogy addig is lesz okunk örülni, ha más miatt nem, talán a magyar válogatott sikerei okán. Centerünk, Horti Bálint is ott van Sztojan Ivkovics válogatott keretében, és bevetésre készen várja a nemzeti csapat február 20-i, szombathelyi meccsét Szlovénia ellen, illetve a három nappal későbbi, Ukrajna elleni idegenbeli Eb-selejtezőt is.

A PVSK-Veolia többi tagja Pécsett készül a megerőltetőnek ígérkező márciusra. Ami nem csak amiatt lesz kemény, mert alig több, mint három hét alatt 7 bajnokit kell lejátszanunk, hanem azért is, mert gyakorlatilag az összes létfontosságú lesz számunkra. Ahhoz, hogy kiharcoltjuk a felsőházi szereplést a középszakaszra, a lehető legtöbb meccset be kellene ugyanis húznunk. Legközelebb tétmeccset március 4-én játszunk, akkor a ZTE érkezik hozzánk Pécsre, hogy az erőltetett tavaszi menet zárásaként, március 28-án a címvédő Falco ellen zárjuk itthon az alapszakaszt. Addig is sok-sok edzés, és kemény munka vár a keretre, erről biztosan gondoskodik majd a Dragan Alekszics vezette szakmai stáb. De nem kell fejet leszegve csak a köröket róni, a kettő-kettőket gyakorolni napestig, vagy a súlyokat emelgetni, ebben a hónapban ugyanis játszunk majd két edzőmeccset is.

Az elsőt február 22-én, szombaton 17:00 órától az Eszék ellen, méghozzá a PVSK NKA Sportcsarnokában. A másik edzőmeccs február 26-án vár ránk, szerdán. Az is Pécsett lesz, délután 16:30 órától az Atomerőmű SE ellen játszunk majd. Mind a két mérkőzés nyilvános lesz, így szurkolóink is megnézhetik, hogy áll a csapat – természetesen mindezt ingyen.

A szünetre pedig az edzések, edzőmeccsek sűrűjében azért lesz időnk egy kis emlékezésre, és ezzel egybekötött szórakozásra is. Február 26-án ugyanis, a Paks elleni edzőmeccsünk napjának délelőttjén a Kovács Béla Általános Iskolába látogat majd együttesünk. Azért is, hogy a PVSK korábbi legendájára, Horváth Juditra emlékezzen a csapat – meg azért is, hogy a legméltóbb módon emlékezzünk. Egy gálameccsel, az iskola válogatottja ellen!

Program:

2020.02.22. 17:00 | Pécsi VSK-VEOLIA - KK Vrijednosnice Osijek
Férfi kosárlabda, felkészülési mérkőzés. Pécs, PVSK NKA Sportcsarnok (Verseny utca 11.)

2020.02.26. 16:30 | Pécsi VSK-VEOLIA - Atomerőmű SE
Férfi kosárlabda, felkészülési mérkőzés. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok

Események

2024. május

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2

Nagyobb méret Következő hónap