Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Egyéni csúcsokat lőttek sportlövőink

A hétvégén négy sportlövőnk is egyéni csúcsot ért el a Téli Kupa második fordulóján.

A PVSK sportlövői január eleje után most szombaton ismét lőállásba álltak a Téli Kupa sorozat második fordulóján Budapesten, az Újpesti Torna Egylet lőterén. A légpuskával versenyző serdülő korúak közül Juronics Anna és Baksics Dániel is új egyéni csúcsot lőtt, Anna hét körrel volt jobb, mint az első fordulóban, és összasítésban a hatodik. Baksics Dániel nyolc körrel lőtt többet, mint januárban, így az ötödik helyen áll.

Az ifjúságiak közül Gebhardt Ákos és Sallai Zsombor is megjavította eddig legjobbját, mindketten 400 kör felett lőttek és ezzel összestíésben a negyedik és ötödik helyen várják a harmadik fordulót.

A két verseny után összesítésben Molnár Kata a serdülő lányok között, Storcz Júlia a junior lányok között a 3. helyen áll, mindketten harcolhatnak a második helyért a márciusi záró fordulóban.

A kupasorozat nagyszerű utánpótlás-felkészítő verseny amin minden évben igyekszünk részt vesz a csapat, hogy a legifjabbak is versenyrutint szerezhessenek.

A Téli-Kupa fordulói:
1. 2020. január 11.
2. 2020. február 15.
3. 2020. március 14.

Részletes eredmények itt olvashatók.

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap