Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Selejtezőtornán a serdülő kosaraslányok

Hazai környezetben teheti meg az első lépést a legjobb 16-ba kerülésért serdülő leány kosárlabdacsapatunk. Bekk Zsanett vezetőedző bizakodó a kétnapos selejtezőtorna előtt.

A serdülő leány kosárlabda bajnokság alapszakaszában a Felsőház Nyugati régiójában az ötödik helyen végzett a PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia együttese, amely így az alsóházi selejtezőkben vívhatja ki a jogot arra, hogy az ország legjobb 16 együttese közé kerüljön. Ehhez először a hétvégi, hazai rendezésű selejtezőtornán kell jól szerepelnie a csapatnak.

- A célunk a hétvégén az, hogy a torna első két csapata között legyünk, mert ezzel jó pozíciót harcolhatunk ki a következő selejtezőtornára, ahol ha szintén sikerül az első két hely valamelyikét megszereznünk, akkor bekerülünk a legjobb 16 együttes közé. Ez a cél, és az elmúlt másfél hónapban rengeteget dolgoztunk azért, hogy el is érjük. Tétmeccsünk december közepe óta nem volt, de folyamatos edzésben vannak a lányok, és erős ellenfelekkel játszottunk rendszeresen edzőmeccseket, így a megfelelő terhelést kapta a csapat. Mivel nem vagyunk magas szerkezetű alakulat, ezért a kemény és harcos védekezést gyakoroltuk, mert a szerzett labdákból vezetett gyors támadások sorozata lehet az a fegyver, amivel legyőzhetjük a többieket. Bizakodó vagyok a hétvégi torna előtt: úgy érzem, megfelelően felkészültünk a selejtezőre, és a lányok tétmeccsre éhesen várják az összecsapásokat. Mivel tinédzser lányokról van szó, nem beszélhetünk papírformáról, de biztos vagyok abban, hogy ha az edzéseken gyakoroltakat viszontlátjuk a pályán, akkor elérjük célunkat. Sajnos, két alapemberünk, Gyuró Roberta és Eisemann Hanna kisebb sérülést szenvedett a héten, így ők csak a kispadról szurkolhatnak majd a csapatnak, de ennek ellenére elérhetőnek tartom az első két hely valamelyikét a tornán – mondta el Bekk Zsanett, a PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia U14 leány csapatának vezetőedzője.

Alsóházi selejtezőtorna, B-csoport:

2020.02.08. szombat

  • 11.00 PVSK NKA/A – DÁVID KORNÉL KA
  • 12.45 TÖRÖK FLÓRIS TÖREKVÉS SE/A - Soproni Darazsak Akadémia/B
  • 17.00 Soproni Darazsak Akadémia/B – PVSK NKA/A
  • 18.45 TÖRÖK FLÓRIS TÖREKVÉS SE/A – DÁVID KORNÉL KA

2020.02.09. vasárnap

  • 9.30 DÁVID KORNÉL KA – Soproni Darazsak Akadémia/B
  • 11.15 PVSK NKA/A – TÖRÖK FLÓRIS TÖREKVÉS SE/A

Helyszín:

  • PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia munkacsarnok (Pécs, Verseny u. 11.)

Képek: Rónási Márton.

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap