Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Betegségektől sújtva készülünk

Több alapemberünk is hiányozhat az Egis Körmend ellen, a fél csapat megbetegedett a héten.

Már a Jászberény ellen is úgy kellett készülnie Dragan Alekszics vezette csapatunknak, hogy egy vírus miatt több játékosunknak is edzéseket kellett kihagynia, sőt a kórokozó miatt Pongó Máté nem is játszott a végül azért így is simán megnyert bajnokin. Szombaton a Egis Körmend vendégei leszünk egy TV-s meccsen, így amikor megkerestük szakvezetőnket, hogy szolgáljon pár jó hírrel a következő erőpróba előtt, kínos mosollyal fogadta érdeklődésünket.

- Sajnos sokkal rosszabb a helyzet, mint egy hete volt – árulta el Alekszics. - Ezen a héten gyakorlatilag az egész csapaton végigsöpört a betegség, nem volt olyan edzésünk, amikor nyolcnál többen tudtunk volna dolgozni. Egészen elképesztő ez, ilyenben még nem nagyon volt részem. Az szinte biztos, hogy Horti Bálint és Andrija Csirics nem fog tudni játszani, illetve C. J. Aikenre sem számíthatok. A sérülése ugyan rendbejött, de a vírus őt sem kímélte.

Szó se róla, így azért elég nehéz a szakmáról beszélni, ami nem túl biztató, hiszen a bajnokság egyik legjobb csapatának vendégei leszünk szombaton, Körmenden. Persze azért megkérdeztük vezetőedzőnket, mit várhat ilyen előjelek után?

- Nem nagyon tudom, hogy mit is várhatok, ugyanis jelen állás szerint nem is én, hanem az orvosok állítják majd össze a keretet hétvégére – mondta egy félmosoly kíséretében Alekszics. - Az biztos, hogy meg kell próbálnunk majd lassítani a Körmend játékát. Hosszú, türelmes támadásokra lesz szükségünk, akárhogy is állunk fel. Egyvalami azonban biztos. Harcolni fogunk teljes erőnkből!

Ezt pedig szurkolóink is megnézhetik szombaton délután, ugyanis az M4 Sport élőben közvetíti meccsünket 14:45-ös kezdéssel.

Program:

2020.02.01. 14:45 | Egis Körmend - Pécsi VSK-VEOLIA
Férfi kosárlabda NB I. alapszakasz, 18. forduló. Körmend, Városi Sportcsarnok

2020.02.01. 17:15 | Egis Körmend - Pécsi VSK-VEOLIA, U20
Férfi kosárlabda NB I. U20, 18. forduló. Körmend, Városi Sportcsarnok

ÉLŐ: www.pvsk-panthers.hu
Eredmények, statisztikák, illetve képek és videók helyszínről...

A mérkőzést az M4 Sport TV élőben közvetíti.

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap