Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Fiatal játékosunk, Popadics Miljan idővel stabil A csoportos játékossá akar válni, amiért rengeteget tesz is nap, mint nap. Interjú a PVSK-Veolia, és a PVSK-Cargate tehetségével.

A Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség közelmúltban tartott díjátadóján a csapatunkat erősítő Popadics Miljan kapta meg a 2019 legjobb U20-as fiú játékosának járó elismerést. Fiatal kosarasunk számára remekül kezdődött az 2020-as esztendő, hiszen a díj mellett épp a napokban mutatkozhatott be A csoportos együttesünkben, a PVSK-Veoliában is a Jászberény ellen megnyert bajnokin. Nem csoda hát, hogy Miljan nagyon boldogan mesélt arról, számított-e ilyen januárra.

- Őszintén szólva egyáltalán nem számítottam arra, hogy engem választanak meg 2019 legjobb fiataljának – mondta Popadics. - Kétségtelen, hogy jól ment a játék az előző évben, de így meglepődtem. Persze nagyon jól esett az elismerés, hiszen ezért dolgozok nagyon keményen évek óta.

Miljan már négy éve erősíti a PVSK-t, kisgyerek korában pedig szülőhazájában, Szerbiában tanulta meg a kosárlabda alapjait. Amióta Pécsett van, végigjárta a ranglétrát az utánpótlásunkban, korosztályról korosztályra küzdötte fel magát rendre meghatározó szerepekbe. Az NB I. B U20-asok, az NB I. B-sek, majd az NB I. A U20-asok után pedig pár napja a felnőttek között is pályára léphetett.

- Óriási érzés volt, hogy az edzőnk szólt, beállok – emlékezett vissza a Jászberény elleni debütálásra. - Azonban pont emiatt teszem oda magam minden egyes edzésen, ez volt a célom, hogy pályára léphessek az A csoportban. Mostantól pedig azért teszek meg mindent, hogy minél többször kerülhessek pályára a nagyoknál. Az lebeg a szemem előtt, hogy bebizonyítsam, stabil A csoportos játékos lehetek. Ehhez természetesen az NB I. B-ben is minél jobban kell teljesítenem. Ott nem indult könnyen a bajnokság számunkra, de szépen kezdünk összeállni, és bár nem lesz egyszerű, de szerintem ki tudjuk harcolni a bentmaradást.

Amikor felvetettük Popadicsnak, hogy úgy tűnik, neki a pontdobás az erőssége, és talán épp ezért a védőmunkáján kell még sokat dolgoznia, csak részben értett egyet.

- Valóban, támadásban tudok, és kell is sokat vállalnom, mivel ez az erősségem, ez az, amiben igazán sokat tudok segíteni a csapatnak – mondta. - Azonban fejlődnöm mindenben kell. Napról napra, edzésről edzésre. És ami rajtam múlik, azt meg is teszem!

---
1-2. kép: BMKSZ díjátadó, 3. kép: PVSK-Veolia - Jászberény mérkőzés.

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap