Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben
7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: iroda@pvsk.hu

Hírek

Alaposan fel kell készülni a Pécs-Harkány futóversenyre

A távot évről - évre közel ezren teljesítik, amatőrök és profik egyaránt. A 25,5 kilométerre sokan, sokféleképpen készülnek fel, persze a legtöbben futással, de vannak más módszerek is, egy biztos, alapos, átgondolt tervezés nélkül nem szabad elindulni. 

Az idei versenyen 28. alkalommal induló és tavaly december óta komolyan készülő Tóth Mihály, (második kép) (47) a számára egyik legkedvesebb futóversenyről a következőket mondta:

Pécs-Harkány számomra egy különleges verseny, mert ez volt az első igazi hosszabb távú futóversenyem. Február 5-én lesz 30 éve, hogy elkezdtem futni, és szintén most lesz 30 éve, hogy elindultam az első Pécs - Harkány futásomon. Azóta is ezzel a rendezvénnyel indítom a versenyszezont. Így (3 kihagyással) idén lesz a 28. alkalom, és remélhetőleg célba is érkezésem. 
Freier Balázs a verseny fő szervezője idén már harmadik alkalommal megtisztel az 1-es rajtszámmal, illetve. a csapatomat (EU – Solar / Mecsek Man SE) a soron következő rajtszámokkal (2,3,4, stb.) mely számomra nagy megtiszteltetés, és ez úton is köszönöm!
A Pécs-Harkányon kívül egy szezonban további 10-15 versenyen indulok, ezek mind közép és hosszú távok. A felkészülésről talán annyit, hogy nem javaslom senkinek, hogy három hét tréning után induljon neki egy ilyen távnak. Erre a versenyre a felkészülést évről-évre decemberben kezdem heti 3-4 futással, de ha komolyabb eredményre törekszem, akkor ez heti 6-7 futóedzést, plusz a kiegészítő úszás, kerékpár, és kondicionáló edzéseket jelenti. Ez egy a szervezetet nagyon komolyan igénybevevő verseny, alaposan fel kell készülni rá!

Sántics Bélától a PVSK Szakmai elnökhelyettesétől, aki nem mellesleg évtizedek óta a sportolók fizikális felkészítésével, és a hatékony módszerek kidolgozásával foglakozik, azt is megkérdeztem, mik azok a legfontosabb felkészülési módszerek, amelyeket szem előtt kell tartani a résztvevőknek:

A versenyen eltérő korú és előképzettségű sportolók vesznek részt, így természetesen a felkészülésük is különböző módon történik. „profi atléták” más kategóriába tartoznak, én most azoknak adnék tanácsot, akik alkalmi versenyzőnek számítanak. Természetesen az egész évre kiterjedő folyamatos edzésmunka alól ők sem kaphatnak felmentést. Alapfeltétel, hogy egy ilyen jellegű, távú, futásnál edzésben legyenek. A megfelelő állóképességet azonban nem csak futással, hanem egyéb kiegészítő sportágakkal, például kerékpározással, úszással, akár folyamatos labdajátékok űzésével is meg lehet szerezni. 
Fontos, hogy aki hobbi szinten sportol, és indulni kíván ezen a versenyen, annak is komoly előkészületeket kell tennie. A mindennapos futás lenne a legjobb, de az sem baj, ha minden másnap tesszük ezt. Ajánlanám a Mecseki ösvényeken való futást, amely nemcsak a keringésünket, és az izmainkat stimulálja, de a szintkülönbségnek köszönhetően akaratunkat is fejleszti, amelyre nagy szükség lesz egy ilyen versenyen. A lényeg, hogy az egyik nap folyamatos, viszonylag egyenletes iramú futást végezzünk, és képességeinkhez mérten minél nagyobb távot teljesítsünk (lehetőleg 10 km felett). A következő tréning alkalmával pedig arra törekedjünk, hogy a választott táv lehet ugyan rövidebb (8 km), de minél több erős iramú futószakaszt tartalmazzon. Az erősebb résztávú (6-800m) futások között pihenésképpen ugyanannyit fussunk lazább iramban. A tempóval, pulzus számmal való játék kedvezően befolyásolja a keringésünk színvonalát, elősegítve edzettségünk növelését.
Izmaink regenerációs idejének csökkentése érdekében az edzések végén ne feledkezzünk meg a nyújtó gyakorlatokról sem. A hétvégén pedig jöhet egy kis regenerációt biztosító pihenő.
A sportteljesítményünket az edzésmunka mellett a kialakított táplálkozási, pihenési szokásaink, lehetőségeink is nagymértékben befolyásolják, amelyre most nem térnék ki, ellenben felhívnám a figyelmet a verseny előtti, verseny közbeni táplálkozásra, folyadékfogyasztásra.

A futást megelőzően könnyebb ételeket, gyorsan felszívódó - közepes glikémiás indexű - szénhidrátokat fogyasszunk, mindenképpen kerülni kell a zsíros, fűszeres, nehezen emészthető táplálékokat. Verseny közben is érdemes magunkkal vinni gyors felszívódási képességű energiaszeleteket, csokoládét. Fontos a folyadékháztartás, folyamatosan gondoskodnunk kell a pótlásról, ne várjuk meg a szomjúságérzet kialakulását. Ha szomjasak vagyunk futás közben, már elkéstünk, teljesítményünk romlani fog. Lehetőleg izotóniás italt fogyasszunk, amely megfelelő ásványi anyagokat, sókat, vitaminokat és némi energiát is tartalmaz.

A váltóban indulóknak elegendő rövidebb távú futásokat végezni. A teljes távra vonatkozó tanácsok többnyire rájuk is érvényesek. Fontos az időjáráshoz igazodó ruha és cipőválasztás is. Futás közben a legfontosabb az, hogy önmagunkat kontrolláljuk, a felkészültségünknek megfelelő iramot válasszunk!

Nyilas László