Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Rendhagyó karácsonyi összetartást szervezett a PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia serdülő leány csapata: az egyik pécsi menhely kutyáinak szereztek boldog perceket az ünnepekre.

Hagyomány, hogy akadémiánk korosztályos csapatainak tagjai meglepik egymást egy-egy apró ajándékkal Karácsony előtt. Serdülő leány együttesünk idén szakított a hagyományokkal, és játékosaink egy egészen új formáját választották az ajándékozásnak: a Pécsi Morpheus Állatmentő Alapítványhoz látogattak.

- Úgy gondoltuk, hogy a megszokott, egymás közti ajándékozás helyett azoknak segítünk, akiknek nagyobb szükségük van a törődésre. A csapat többsége úgy döntött, hogy állatokon segítsünk, így kerestük meg a Pécsi Morpheus Állatmentő Alapítványt, ahova kedden délelőtt kutyaeledelt és takarókat vittünk. Mindenki négy-négy darab konzervet hozott az állatoknak, amivel reméljük, jó néhány napig tudják majd etetni a nehéz sorsú kutyákat. A tárgyi ajándékokon túl próbáltunk más módon is segíteni az átmenetileg menhelyen élő állatoknak: mind a kilenc kutyust megsétáltattuk, és nagyot játszottunk velük. Mi is nagyon jól éreztük magunkat, és reméljük hogy a kutyusoknak is szép emlékeket adtunk - mondta el Bekk Zsanett, a PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia serdülő leány csapatának vezetőedzője.

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap