Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Bajára látogatunk

Nem a PVSK-Cargate lesz az esélyes az NB I. B Piros csoportjának következő fordulójában a Baja vendégeiként, de nem is tűnik lehetetlennek győzni.

Az NB I. B erősebbik, Piros csoportjában az előző körben egy meglehetősen felemás meccset játszottunk hazai pályán a MEAFC-Miskolc ellen. Az első félidőben kiváló védekezést, és ponterős támadójátékot bemutatva kilencpontos előnyt brusztoltunk össze, a nagyszünet után azonban gyökeres fordulat állt be. A Miskolc nem csak megfordította a meccset, de végül elég sima győzelmet is aratott. Emiatt persze akár letargiába is eshetnénk, ugyanakkor inkább arra kell koncentrálnunk, ami jó volt – márpedig az első húsz perc nagyon is az volt. És ha tudunk úgy játszani, olyan eredményesen, akkor bizony arra kell alapoznunk, abból kell merítenünk.

Szükségünk is lesz rá szombaton kora este, hiszen Juhász Olivér vezette együttesünk Bajára látogat majd. Az eddigi eredmények alapján a Baja ugyan nem tartozik az élcsapatok közé, azonban a tabella középmezőnyében elfoglalt helye ellenére is egyértelmű esélyese lesz a szombati derbinek. Legalábbis papíron! Merthogy, bár az egyik része a dolognak az, hogy mégiscsak van már öt győzelme aktuális ellenfelünknek, a másik oldalon viszont épp ugyanennyi vereség is szerepel. Tehát nem lehetetlen legyőzni a Baját. Reméljük, hogy ezt szombaton be is tudjuk majd bizonyítani.

Program:

2019.12.07. 17:00 | Baja Bácska FKE - Pécsi VSK-CARGATE
Férfi kosárlabda NB I. B. alapszakasz, 11. forduló. Baja, Magyarországi Németek Művelődési Központja

2019.12.07. 19:00 | Baja Bácska FKE - Pécsi VSK-CARGATE, U20
Férfi kosárlabda NB I. B. U20, 11. forduló. Baja, Magyarországi Németek Művelődési Központja

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap