Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Megvan a jövő évi Harkány futás időpontja

A PVSK egyik legfontosabb rendezvénye a jővő évben is a Pécs-Harkány országúti futóverseny lesz, melynek pontos időpontját a napokban rögzítették a rendezők.

Az már biztos 2020. március 1-én vasárnap 11 00 órakor rajttól el az ország egyik legrégebbi, és az év legkorábbi hosszú távú futóversenye, a 25 km-es, 36. alkalommal rendezendő Pécs-Harkány távon. A rajtig még van néhány hónap, de az időpontről, és a változásokról a főszervezőt, Freier Balázst, a PVSK Atlétikai szakosztályának vezetőjét kérdeztem:

- Azért került március 1-re a futóverseny mert az eredetileg tervezett időpont, a március 8. már foglalt volt. Ekkor rendezi ugyanis a Budapesti Sport Iroda a Balaton Ultramaraton futóversenyét, és semmiképpen nem akartunk ütközni, hiszen ott is több száz futó indul majd.

A 2020-as Pécs-Harkány futóversennyel kapcsolatban fontos változás, hogy a helyszini nevezés a rajt előtt a Verseny utcai új Munkacsarnokban (Pécs, Verseny u.11.) lesz, és mintegy 300 m-es séta után lehet majd a rajthelyre érni, ami évtizedek óta a Verseny utca elején van. Változik a cél is, a befutó a Harkányi Kórház melletti Móricz Zsigmond sétányon lesz. Természetesen az verseny utáni fürdőzés megmarad.

Nevezni 2020 január elejétől lehet majd, de a részleteket illetően természetesen sok függ a támogatóktól. Valamnt zajlanak tárgyalások Pécs és Harkány Önkormányzataival is. Minden lényeges tudnivalót időben közzé teszünk információs oldalainkon - mondta el Freier Balász.

A versennyel kapcsolatban érdeklődni a [javascript protected email address] e-mail címen, illetve a 06 20 373 1999-es telefefonszámon lehet.

Nyilas László

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap