Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Egy lányok és fiúk közötti edzőmeccs volt az első mérkőzés a PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia új munkacsarnokában. A serdülő korosztályok játszhattak először az ultramodern csarnokban.

Pörgős zene a hangszórókból, csapatösszeállítás a hatalmas kijelzőn és két melegítő kosárlabdacsapat – ha valaki véletlenül tévedt be szombaton délelőtt fél tizenegy magasságában a PVSK Verseny utcai sporttelepének új kosárlabda munkacsarnokába, akkor akár azt is hihette, hogy bajnoki meccs van készülőben. Valóban összecsapásra készültek a csarnokban, de most még csak edzőmérkőzés szerepelt a programban. Ennek különlegességét az adta, hogy ez volt az első kosárlabdameccs a város legújabb sportlétesítményében.

- Mindenképpen akadémiai korosztállyal szerettük volna birtokba venni az új csarnokot, és azt is szerettük volna, hogy lányok és fiúk egyszerre léphessenek pályára, ezért döntöttünk egy edzőmérkőzés mellett. Mivel a kadetteknél éppen a főtábla selejtező második fordulója van, a junioroknál pedig már elkezdődött a bajnokság, ezért a hétvégén éppen pihenő serdülőket érte a megtiszteltetés, hogy először játszhatnak a PVSK új csarnokában. Mindent úgy üzemeltetünk, mintha bajnoki mérkőzés lenne, ezzel nemcsak a csapatainkat tiszteljük meg, de egyúttal a csarnok próbaüzemét is segítjük. Úgy látom, mindenki nagyszerűen érzi magát az új létesítményben: a csapatok, az edzők, és a szurkoló szülők is. Igazi ékszerdoboz lett az új csarnok, nem csoda, hogy a 2007-es korosztály regionális kiválasztóját is itt szeretné megrendezni a szövetség, vasárnap ennek a rendezvénynek ad otthont az új csarnokunk – mondta el Tiszay László, a PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia igazgatója.

A mérkőzésről készített videóösszefoglalóban a két csapat edzőjével beszélgettünk.

M.F. Fotók: Rónási Márton.

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap