Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Otthonosan érezhetik magukat a hétvégén

A Komlón arcpirító vereséget szenvedő PVSK labdarúgó csapata a hétvégén a PEAC ellen lép pályára, egy olyan meccsen, amely a tekintély és a belső hit helyreállításáról is szól majd.

A bevezető mondatra utalva, a meccsel kapcsolatban azt is megkérdeztem, Kósa Sándortól, a PVSK vezetőedzőjétől, hogy tudja-e már mi volt a vereség oka:

- Azzal kezdeném, hogy egy második helyen álló csapatnak kell lennie annyi tartásának, hogy megfelelő önbizalommal lépjen pályára. Ezt ölte ki belőlünk a Komló. Visszanézve a meccset azt mondhatom, a párharcokban nem voltunk elég agresszívek, a védekezésünk rosszul működött, a kihagyott tizeneggyes lélektani hatását nem tudtuk kihasználni, ráadásul túl korán kaptuk a második gólt, és a pontrúgásoknál is sok hibát követtünk el, és ezután már csak futottunk az eredmény után.
És még valamit, nem volt még olyan mérkőzés ebben a szezonban, hogy az ellenfél szerzett volna vezetést.
És a szombati meccsről néhány szót. Bár elvileg hazai pályán játszunk, de a PEAC sokkal többször játszott ezen a pályán, mi kevesebbet. De ezt el kell felejteni, és az előzőkben elmondott hibákat kell kijavítani, és a védekezést helyre tenni szombatra.
Sajnos, a hét nem úgy kezdődött számunkra, ahogy szerettük volna, sokan betegek, és Ndjodo-ra még mindig nem számíthatunk, de ez van, így is meg kell oldani ezt a nagyon fontos feladatot - fejezte be Kósa Sándor.
A Pécsi VSK – PEAC mérkőzés szombaton, 16 00 órakor lesz a volt Matáv pályán.

Nyilas László

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap