Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

XXIV. Szamosi Nándor Emléktorna

A hétvégén huszonnegyedik alkalommal rendeztük meg a Szamosi Nándor Emléktornát.

Az idei rendezvényen a házigazda PVSK mellett a Bácska Topolya és a Pécsi Szalonkosárlabda SE volt a vendég. A szombat délutáni mérkőzéseket a PTE ÁOK csarnokában játszották. Szamosi Nándor a pécsi kosárlabdasport kiemelkedő alakja volt, aki pályafutását játékosként, illetve edzőként egyaránt a PVSK-ban kezdte, és ott is fejezte be. Edzőként a hölgyeknél és a férfiaknál is tevékenykedett, soha nem dolgozott más egyesületnél, csak a Pécsi VSK-ban. Korszakos volt játékos, valamint tréneri tevékenysége is. Az általa is alapított PVSK Öregfiúk kosárlabdacsapatnak játékosa, majd később edzője is lett. A csapat tagjai 24 éve mindig megemlékeznek az 1995-ben elhunyt tanítómesterükről, a róla elnevezett emléktornával. Most is így volt!

A torna első találkozóját a PVSK III. a Pécsi Szalonkosárlabda SE ellen vívta. A kétszer 15 perces játékidő végén hazai siker született. A megnyitó után – ahol köszöntötték a csapatokat és megemlékeztek Szamosi Nándorról – a Bácska Topolya–PVSK III. mérkőzésen szurkolhattunk, itt végig magabiztosan játszva a Topolya szerezte meg a győzelmet. Következett a záró felvonás: a Pécsi Szalonkosárlabda–Bácska Topolya összecsapás, ahol 10 pontos különbséggel nyert a Topolya csapata, és (két győzelemmel) megnyerte a XXIV. Szamosi Nándor Emléktornát.

Végeredmény: 1. Bácska Topolya, 2. PVSK III., 3. Pécsi Szalonkosárlabda SE.

---
A Pécsi VSK III. játékosainak a nyár sem telt el kosárlabda nélkül. Augusztus elején Balatonfűzfőn részt vettek a nagy hagyományokkal rendelkező Szenior Balaton Kupán, ahol (kategóriájukban) hat csapat közül a harmadik helyen végeztek. A nyár végén Baján jártak, és 100%-os teljesítménnyel megnyerték a három csapat részvételével megrendezett öregfiú tornát.

---
Képek: PVSK III. - Pécsi Szalonkosárlabda mérkőzés.

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap