Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben
7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: iroda@pvsk.hu

Hírek

PVSK-Veolia: Le akarjuk zárni

Szerda este könnyen lehet, hogy a szezon utolsó meccse következik számunkra. A bronzérmeért folyó, két nyert meccsig tartó párharcban 1-0-a előnyről várhatjuk ugyanis a Szolnokot.

Az utóbbi években nem nagyon voltunk ahhoz hozzászokva, hogy június 19-én még bajnoki mérkőzést játszunk. Ez az év azonban ilyen. Klubunk centenáriumi, 2019-es esztendője kiválóan alakul, és ha minden az elképzelésink szerint alakul, még az sincs kizárva, hogy szerda este, hazai pályán ünnepelhetünk majd együtt szurkolóinkkal. Ehhez nem kell más, mint legyőzni a Szolnok csapatát a Lauber Dezső Sportcsarnokban, ebben az esetben ugyanis megszereznénk a bronzérmet.

- A párharc első meccsét, idegenben egészen kiválóan kezdtük, védekezésben és támadásban is extrát nyújtottunk – árulta el vezetőedzőnk, Csirke Ferenc. - A Szolnok a hetedik perc környékén érezhetően meg is roggyant. A sok sérülés miatt hiányzó játékosa után Malasevicset is elveszítette kiállítás miatt, így maradt három felnőtt játékosa, így pedig már nagyon nehéz dolguk volt. Jó volt látni, hogy a csapatom ennek ellenére is végig komolyan vette a találkozót, ennek köszönhető a nagyarányú győzelem. Pont ezért nem tartok attól, hogy esetleg majd épp hazai közönség előtt lazázná el a csapat a soron következő meccset. Nem tudjuk, hogy az Olaj hogyan fog felállni, de nem is ezzel kell foglalkoznunk. Egy nagyon hosszú szezon végén járunk, csak arra kell összpontosítanunk, hogy a saját dolgunkat megcsináljuk tisztességgel. Valóban, nekem is egy kicsit szokatlan, hogy ilyen hosszúra nyúlik a szezon, de mivel az utóbbi hetekben már három naponta játszunk, így azért az edzéseken már nem kell annyira nagy energiát belevinni a munkába, hiszen igazából erre idő sem nagyon van. Akárhogy is, de ezt a hetet már valahogy kibírjuk. Az pedig nem is kérdés, hogy a saját pályánkon, szurkolóink előtt le akarjuk zárni a bronzcsatát, nyerni akarunk szerdán a Szolnok ellen.

Ehhez pedig, a szezon során utoljára, még egyszer hatalmas szükségünk lesz a szurkolóink támogatására. Így csak azt tudjuk kérni, hogy minél többen jöjjenek ki a Lauberbe, és hajszolják bele a csapatot a győzelembe. Hogy aztán közösen zárhassuk le, a már így is fantasztikus 2018/2019-es bajnoki évadot.

Program:

2019.06.19. 18:00 | Pécsi VSK-VEOLIA - Szolnoki Olaj KK
Férfi kosárlabda NB I. rájátszás (3-4. hely), 2. mérkőzés. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok

ÉLŐ: www.pvsk-panthers.hu
Eredmények, statisztikák, illetve képek és videók a helyszínről...