Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Kosárünnep a Kossuth téren szombaton

Immár hetedik alkalommal búcsúztatja Nemzeti Kosárlabda Akadémiánk utcai kosárgálával a szezont a Kossuth téren szombaton. Adománygyűjtést is szervezünk.

A PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia valamennyi korosztályának minden csapata bemutatkozik az idei Kosárünnepen, ahol több mint 400 gyermek pattogtat majd a Belvárosban. A hagyományosan a Kossuth téren kialakított pályákon a legkisebbektől az U20-as csapatig valamennyi utánpótlás korosztály képviselteti magát, az azonos korosztályú csapatok egymással mérik majd össze erejüket, két pályán párhuzamosan zajlanak majd a mérkőzések. Ahogy eddig minden évben, úgy idén is lesz B33-as pálya, ahol dobóversenyek résztvevőiért lehet majd szorítani. A fesztiválon a PVSK-Veolia élvonalbeli férfi kosárlabdacsapat játékosaival és több pécsi kosárlabda ikonnal is találkozhatnak majd a sportág szerelmesei és az érdeklődők. A színvonalasnak és parázs hangulatúnak ígérkező korosztályos összecsapások mellett több alkalmi együttes, így a sportújságírók, a sportvezetők, az edzők, vagy éppen a játékvezetők gárdája is pályára lép majd. A meccsek közötti időben lesz minden, ami egy jó hangulatú kosaras fesztiválhoz elengedhetetlen: kosárlabda ügyességi versenyek, büntető- és tripladobó viadalok és tombola, érdemes tehát akár nézőként is kilátogatni a kosárlabda PVSK által szervezett pécsi ünnepére.

Idén ráadásul adománygyűjtéssel egészül ki a kosárlabda-fesztivál: a Pécsi Katolikus Caritas szervezettel közösen ruha és játék gyűjtést szervezünk. Így arra kérjük játékosainkat, edzőinket és minden kilátogatót, hogy jó állapotú használt ruháikat, játékaikat (ne plüss játékokat!) hozzák el, és adják le az erre kijelölt helyre. Az adományok rászoruló családokhoz, óvodákhoz kerülnek majd.

PVSK Kosárünnep | Pécs, Kossuth tér | 2019. június 8., szombat | 8:30-13:00

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap