Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben
7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: iroda@pvsk.hu

Hírek

PVSK-Veolia: Le akarjuk zárni

Pénteken, 2-0-s előnyből várhatjuk a Jászberény elleni negyeddöntős párharcunk harmadik felvonását, amelyen hazai pályán harcolhatjuk ki a négy közé jutást.

Kedden idegenben is legyőztük a Jászberényt, ezzel nagy lépést tettünk afelé, hogy tíz év után újra elődöntőbe jussunk a bajnokságban, hiszen a három nyert meccsig tartó párharcban már kettő az előnyünk Pantelicsékkel szemben. Persze a 3-0-t nem adják ingyen, ahhoz péntek este újra felül kell múlnunk ellenfelünket. Bár az esélyek most már egyértelműen mellettünk szólnak, azért Pongó Máté, csapatunk kiváló formában lévő irányítója jelezte, nem szabad nagyon előreszaladnunk.

- Egyfelől jó formában vagyunk, a középszakasz utolsó körét is ideszámítva háromszor egymás után tudtuk legyőzni negyeddöntős ellenfelünket, így természetesen önbizalommal telve várhatjuk a pénteki, hazai összecsapást – mondta Máté. - Másfelől azért nem szabad elhinnünk, hogy már meg is van a továbbjutás, a Jászberény ugyanis nagyon veszélyes és kellemetlen ellenfél, képes lehet akár egy idegenbeli bravúrra is. Azt gondolom, hogy ha a védekezésünk úgy fog működni, mint az utóbbi pár meccsen, az már egy nagyon jó alapot adna nekünk.

A kevés kapott pont mellett azonban biztosan szükség lesz arra is, hogy támadásban is előlépjen valaki. Taylor az előző három meccsen egyaránt kiválóan játszott, közben pedig hol Horti Bálint, hol épp Pongó, hol pedig Budimir tudott előrántani valamit a tarsolyából. A nagy kérdés az, hogy ezúttal vajon ki lesz majd az, aki azt a bizonyos pluszt hozzá tudja majd tenni?

- Erre most nyilván nem tudok válaszolni – nyilatkozta mosolyogva Pongó. - Azonban épp ez a jó, hogy mindig akad valaki közülünk, aki a csapat élére tud állni, ha szükség van rá. Biztos vagyok benne, hogy most is meglesz az a játékos, aki bele tudja tenni a közösbe azt a kicsivel többet, ami a győzelemhez kell. Nagyon szeretnénk nyerni, és lezárni a párharcot. Természetesen már csak azért is jól jönne ez, mert így lenne egy kis időnk pihenni az elődöntő előtt, de félreértés ne essék, nem ezen jár az agyunk. Csakis a pénteki meccsre koncentrálunk, ez az a feladat, amit meg kell oldanunk.

Program:

2019.05.24. 18:00 | Pécsi VSK-VEOLIA - Jászberényi KSE
Férfi kosárlabda NB I. rájátszás (1-8. hely), 3. mérkőzés. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok

ÉLŐ: www.pvsk-panthers.hu
Eredmények, statisztikák, illetve képek és videók a helyszínről...