Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Jobban kell akarni a sikert

Kedden tv-s meccset játszik a PVSK-Veolia a Jászberény ellen, idegenben. Ha nyerünk, pénteken a Lauberben lezárhatjuk a negyeddöntős párharcunkat.

Ha még nem is jött el, de lassan lehet, hogy el fog jönni az idő, amikor elkezdjük egymást unni a Jászberénnyel. Az elmúlt szűk egy hétben ugyanis már a harmadik egymás elleni meccsünkre készülünk. A középszakasz lezárásaként idegenben legyőztük ellenfelünket, mint ahogyan a negyeddöntős párharcunk első felvonását is sikerrel vettük. Kedden 19 órától pedig az M4 Sport jóvoltából szurkolhatunk majd a fiúknak, hogy 2-0-ra alakítsák a három nyert meccsig tartó párharc állását.

- Sok újat biztosan nem fogunk tudni mutatni egymásnak, hiszen mi már egy meccsel korábban megkezdtük a negyeddöntőt egymás ellen – jelentette ki a hétvégén pazar teljesítményt nyújtó centerünk, Horti Bálint. - Lehet, hogy közhelyesen hangzik, de az fog dönteni, hogy ki akarja jobban a győzelmet. Nagy koncentrációra és pontosságra lesz szükségünk idegenben. Azért az utóbbi hetekben már kezdjük érezni a fáradtságot is, de a szakmai stáb nagyon ügyel arra, hogy mindenkinek kellő ideje maradjon regenerálódni, úgyhogy ezen biztosan nem fog múlni semmi.

Horti jó játéka most is nagyon jól jönne, de nem irigyeljük, hogy Djordje Panteliccsel kell megküzdenie a palánkok alatt. Kíváncsiak is voltunk rá, milyen is szemtől szemben harcolnia a berényiek minden hájjal megkent légiósával.

- Ahogyan azt a szurkolók is láthatják, nagyon szeret beszélni – mondta mosolyogva Horti. - Állandóan igyekszik nyomás alatt tartani mindenkit, nekünk is magyaráz folyamatosan. Eleinte ez kicsit zavaró is volt, de mostanra megtanultam, hogy jobb csak nevetni rajta. Ami a játékát illeti, egyáltalán nem alattomos, vagy durva. Tisztességes harcot lehet vívni a pályán. Nyilván megértem, hogy sokak számára nem szimpatikus jelenség ő, de ez azért nagyban függ attól, hogy kinek szurkol az ember. Ha nálunk játszana, akkor a folyamatos reklamálása, magyarázása azért más fényben tűnne fel. De nekünk nem ezzel kell foglalkoznunk, hanem azzal, hogy valahogyan húzzuk be a győzelmet ismét.

A meccset mindenki megnézheti, az M4 Sport ugyanis élőben közvetíti a mérkőzést 19 órától.

Program:

2019.05.21. 19:00 | Jászberényi KSE - Pécsi VSK-VEOLIA
Férfi kosárlabda NB I. rájátszás (1-8. hely), 2. mérkőzés. Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok

ÉLŐ: www.pvsk-panthers.hu
Eredmények, statisztikák, illetve képek és videók a helyszínről...

A mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport TV.

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap