Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Saját kezében van a sorsa a PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia serdülő fiúcsapatának, amely már a hétvégén bekerülhet az ország legjobb nyolc együttese közé.

Ehhez azonban extra teljesítmény kell nyújtania a csapatnak, hiszen az A-döntőbe kerülést már nem adják olcsón. A csapat a bajnokság középszakaszának hétvégi, Kecskeméten rendezendő ötödik fordulójában vívhatja ki magának a jogot a legjobb nyolc közötti szereplésre.

- Elérhető közelségbe került a szezon elején a fiúk által megfogalmazott cél, vagyis az A-döntőbe kerülés, ugyanakkor ahhoz, hogy ezt már most hétvégén teljesíteni tudjuk, extra teljesítményre lesz szükség. A kecskeméti fordulóban a házigazdák mellett a Paks és a Dombóvár lesz az ellenfelünk. Két utóbbi csapatot jól ismerjük, erős és gyorsan fejlődő alakulat mind a kettő, nem lesz könnyű ellenük győzni, ahogy a csoportból kiemelkedőnek látszó Kecskemét ellen sem. Szerencsére a csapatom majdnem teljes, és nagyon elszántak a srácok, készek mindent megtenni a kitűzött cél eléréséért. Legutóbb például egy bosnyák csapattal játszottunk két edzőmeccset, ahol az elsőn kikaptunk, majd amikor szóba került, hogy a találkozón mutatott játék a hétvégén nem lesz elég, a fiúk összekapták magukat, és 25 ponttal verték meg ugyanazt a csapatot, amelyik az előző nap legyőzte őket. Az akarással tehát nem lesz baj, de ezzel együtt is nehéznek ígérkezik a forduló. Ha most nem szerezzük meg az automatikus A-döntős szereplést garantáló első kettő hely valamelyikét, akkor sincs veszve semmi, hiszen az utolsó, hatodik fordulóban még javíthatunk majd – foglalta össze Stranszky Bettina, a PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia U14-es csapatának edzője.

M.F.

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap