Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

A DEAC ellen léphetünk egyet előre

Utolsó előtti alapszakasz-meccsén a PVSK-Veolia azért fogunk játszani a Debrecen ellen hazai pályán, hogy megőrizze esélyét az ötödik hely megszerzésére.

Pillantsunk csak a tabellára! Úgy az ötödik hely környékére. Jelenleg épp a DEAC foglalja el ezt a pozíciót, megelőzve a ZTE-t, és minket, a hetedik helyen. Olyan sorsszerűnek tűnik az egész. Ugyanis hogy, hogy nem, de épp e két gárda ellen zárjuk az alapszakaszt, és mások mellett épp e két gárdával vagyunk óriási harcban a felsőházi középszakaszba kerülésért. Most vasárnap a DEAC ellen, hazai pályán tehetjük meg az első lépést afelé, hogy a nagy álom megvalósulhasson, és valahogyan elcsípjük az ötödik pozíciót. Ahhoz, hogy erre legyen reális esélyünk, mielőtt utolsó alapszakasz-meccsünkön elutazunk Zalaegerszegre, az kell, hogy a hétvégén hazai pályán legyűrjük valahogy a hajdúságiakat. Ezzel ugyanis a győzelmek számát tekintve beérnénk őket. Az igazi persze az lenne, ha legalább 17 ponttal sikerülne nyerni, ebben az esetben ugyanis nem csak beérnénk, de meg is előznénk őket a tabellán. Persze egy sima, nem túl izgulós kétpontos győzelemnek is nagyon tudnánk örülni. Mondjuk a Paks ellen megmutattuk, hogy a Lauberben bizony nagyon meg tudjuk nehezíteni ellenfeleink életét. Kellet is az ASE elleni magabiztos győzelem így az utolsó két meccsünk előtt.

- A Paks ellen egyértelműen a védekezés volt a kulcs – mondta amerikai centerünk, a csapatunkhoz szezon közben érkező Ryan Wright. - Nagyon jól működött a csapatvédekezésünk, ez hozta meg a sikert. Ha a hátralévő meccseinken is ezt a szintet tudjuk hozni hátul, akkor minden esélyünk meglesz arra, hogy újra nyerjünk. Az alapszakasz végéhez közeledve egyre nehezebb minden egyes mérkőzés, ez igaz a soron következő, DEAC elleni bajnokira is. Ha körbenézünk, minden csapatnak megvannak a céljai, és valamennyien alaposan meg is dolgoznak azért, hogy elérjék őket. A DEAC ellen jobban kell akarnunk a sikert, mint nekik. Jobban kell küzdenünk, hogy igenis mi érhessünk oda, ahová szeretnénk. Hogy meglehet-e számunkra az ötödik hely, az nem is kérdés. Természetesen meglehet. De ez egyelőre csak egy lehetőség. Azért, hogy meg is legyen, nagyon keményen meg kell érte dolgoznunk.

Wrigth elmondása szerint a csapategységen biztosan nem fog múlni semmi. A mellett ugyanis, hogy centerünk remekül érzi magát városban, és örül neki, hogy nagyon sokan beszélnek angolul, a csapattársakról is remek véleménnyel van.

- Most már kezdek beilleszkedni az együttesben, ami nem is olyan nehéz, ugyanis remek emberek alkotják a csapatunkat – nyilatkozta Ryan. - Az egész olyan, mint egy nagy család.

Ezek után mást nem is kívánhatunk, mint azt, hogy a hét záruljon egy nagy családi ünnepléssel!

Program:

2019.03.31. 15:30 | Pécsi VSK-VEOLIA - DEAC, U20
Férfi kosárlabda NB I. U20, 26. forduló. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok

2019.03.31. 18:00 | Pécsi VSK-VEOLIA - DEAC
Férfi kosárlabda NB I. alapszakasz, 26. forduló. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok

ÉLŐ: www.pvsk-panthers.hu
Eredmények, statisztikák, illetve képek és videók a helyszínről...

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap