Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben
7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: iroda@pvsk.hu

Hírek

Az idén is megküzdenek a feladatokkal

Elkezdte felkészülését a PVSK Judo szakosztálya a 2019-es évre. Lesz feladat bőven, a PVSK Centenáriumi évében új kihívások is várnak a szakosztályra.

Kersics Antalt a szakosztály vezetőjével a sokrétű éves teendőkről, valamint a születésnappal kapcsolatos kihívásokról beszélgettem:

- Kezdem az elmúlt évvel, hiszen sikeres esztendőt zártunk. Rácz Bálint Európa Kupa győztes lett.
Kiemelném a serdülő korosztályú Kenderesi Petit, aki az Európa Kupán harmadik lett, Diákolimpiát nyert, Országos bajnokságon második, Magyar Kupán első helyezést ért el. Itt említhetem meg Böngyik Annát, aki serdülő létére megnyerte a junior és felnőtt Magyar Kupát. Ligeti Márk a Budapest Kupán harmadik helyen végzett, Grassy Dóra pedig magyar bajnok lett. Időközben egy sikeres nyári orfüi edzőtáboron is részt vettünk.
Ezen kívül nagyon jól szerepeltünk a Budapest bajnokságon, és a Diákolimpiákon, így a felsorolás nem lehet teljes, hiszen a 180-án tagunkból nagyon sokan értek el jó eredményt a különböző versenyeken.
Az elmúlt időszakban sok helyen voltam szakmai megbeszéléseken. Budapesten Esélyegyenlőségi Konferencia volt. Ebben a programban olyan gyerekek vehetnek részt, akik hátrányos helyzetűek, nem feltétlenül csak roma származásúak, olyanok, akik az élet bizonyos területén eleve hátránnyal indulnak. Július óta vagyunk szerződésben a Judo Szövetséggel. Ez egyben a honvédségi program része is. Baksán, Hirden is tartok foglalkozásokat e témakörben.

Szombaton, Cegléden is jártam, itt a januári szabálymódosítással kapcsolatban volt egy konferencia. Itt elsősorban a fogásfelvételekről, valamint a földre érkezés utáni lehetőségekről ejtettünk szót.
Előző napon Budapesten olimpiai bajnokunk Kovács Antal tartott előadást, majd kiscsoportos foglalkozás keretében különböző szakmai feladatokat beszéltünk meg, a judo egységesítésével kapcsolatban, de megismerhettük az olimpiára való felkészülés menetét is.
Jelenleg is benne vagyunk az általános iskolai programban is, melynek során órákat tartok, alsó és felső tagozatos tanulók.
Ezek kizárólag judo sportági foglalkozások, önvédelem és konfliktuskezelő programok.
És természetesen készülünk a 100. születésnapra, a szeptemberi Misina Kupa lesz az ünnepi versenyünk, amelyet a pécsi Gandhi Gimnázium sportcsarnokában rendezünk
- fejezte be Kersics Antal.

Nyilas László