Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

PVSK-Veolia: TV-s meccs jön Körmenden

Új centerünk, Ryan Wrigtht papírjai rendben vannak, így ő már pályára léphet a pénteki bajnokin, Simon Kristóf azonban bokasérülés miatt minden bizonnyal kihagyja a vasiak elleni rangadót.

Pénteken este Körmenden lesz jelenése NB I-es csapatunknak, így azt előre borítékolhatjuk, hogy bitang nehéz feladat előtt állunk. Csirke Ferenc, együttesünk vezetőedzője is ezen a véleményen van.

- Nem mondok azzal újdonságot, hogy a Körmend nagyon jó csapat – mondta trénerünk. - A legutóbbi hazai meccsét úgy nyerte meg 40 ponttal, hogy 113-at dobott. Ebből a szempontból nekünk épp nem jön jól, hogy a Körmend előző bajnokiján elég rosszul dobott Fehérváron, azt ugyanis az esetükben elég nehéz elképzelni, hogy kétszer egymás után ilyen dobószázalékot fogjanak ki. Bár az is igaz, hogy az utóbbi meccseken mi is hadilábon álltunk ezzel, így talán végre mi is ki tudunk mozdulni ebből.

Az feltétlenül pozitívum, hogy új igazolásunk, Ryan Wrigth már pályára léphet pénteken, így egy klasszikus centerrel bővül csapatunk taktikai repertoárja.

- Ez kétségtelenül így van, igaz ez a hét egy kicsit vegyes volt – árulta el Csirke. - Négy napja készül velünk Ryan, így ezen a héten kicsit vissza kellett térnünk az alapokhoz, hogy rendesen meg tudja tanulni a játékainkat védekezésben és támadásban is. Éppen ezért a Körmendre egy kicsit talán kevesebbet is készültünk, mint szoktunk általában. Remélem, hogy a palánk alatti játékunk fel fog javulni az ő beszállásával.

Az ugyanakkor nem túl jó hír, hogy a ma délelőtti edzésen Simon Kristófnak aláfordult a bokája, így ő a pénteki meccset biztosan ki fogja hagyni. És bár Kristóf lemarad a Körmend elleni csatáról, szurkolóinknak nem kell, hiszen az M4 Sport 18 órától élőben közvetíti az összecsapást. Reméljük, hogy ország-világ előtt tudunk majd szép eredményt elérni.

Program:

2019.01.18. 15:00 | Egis Körmend - Pécsi VSK-VEOLIA, U20
Férfi kosárlabda NB I. U20, 16. forduló. Körmend, Városi Sportcsarnok

2019.01.18. 18:00 | Egis Körmend - Pécsi VSK-VEOLIA, M4 Sport élő
Férfi kosárlabda NB I. alapszakasz, 16. forduló. Körmend, Városi Sportcsarnok

ÉLŐ: www.pvsk-panthers.hu
Eredmények, statisztikák, illetve képek és videók a helyszínről...

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap