Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben
7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: iroda@pvsk.hu

Hírek

PVSK-Veolia: Kanadai centert igazoltunk

Hosszas gondolkodás és keresgélés után a héten légióscsere mellett döntött NB I. A-csoportos kosárlabdacsapatunk. Igor Kesar helyére leigazoltuk a kanadai Ryan Wrightot.

NB I. A-csoportos csapatunk vezetése a szakmai stábbal egyetértésben arra az elhatározásra jutott a héten, hogy lecseréljük egyik légiósunkat. A bajnoki rajt előtt kicsivel, Justin Alston sérülése miatt érkező Igor Kesarnak megköszöntük eddigi munkáját, és közös megegyezéssel felbontottuk szerződését. További pályafutásához pedig természetesen sok sikert kívánunk ezúton is.

Hétfő este pedig már a csapattal edzett együttesünk új igazolása, a 31 éves, kanadai center, Ryan Wright. Ha ismerősen cseng a játékos neve, nem kell meglepődni, korábban ugyanis két szezont már lehúzott Magyarországon. A Falco, a Szolnok és a Vasas csapatában is megfordult 2015 és 2017 között a 206 centi magas, 4-5-ös poszton bevethető Wrigth. Igaz, a legutóbb a finn Kataja Basket csapatában játszó kosaras, saját bevallása szerint leginkább a palánkok alatt érzi jól magát.

- Több új csapattársamat is ismerem már régebbről, így nem jöttem teljesen idegen közegbe – árulta első pécsi edzése után Ryan Wright. - A srácok Alba elleni meccsét online meg is néztem. Nagyon családias a légkör, az első benyomásaim pozitívak. Én klasszikus center vagyok, ezen a poszton igyekszem minél inkább segíteni a PVSK-t a szezon hátralévő részében.

Természetesen Csirke Ferencet is megkérdeztük a Kesar–Wright csere okairól, edzőnk pedig nyíltan beszélt is a váltásról.

- Igazság szerint már másfél-két hónapja látjuk, érezzük, hogy Kesar nem tud igazi centert játszani, az 5-ös poszt nem az övé – árulta el edzőnk. - Szeretném leszögezni, hogy ez a legkevésbé sem Igor hibája, amikor leigazoltuk, tudtuk jól, hogy inkább 4-es, mint 5-ös játékos. Igaz, amikor megérkezett hozzánk, akkor szembesültünk vele, hogy jó 8 kilóval könnyebb, mint tavaly volt. A lényeg viszont az, hogy az utóbbi időben egyre nyilvánvalóbb lett, ha lehetőség nyílik rá, meg kell próbálnunk szerezni egy olyan kosarast, aki képes valódi pozíciós játékra, aki tud a palánkok alatt birkózni, elől is, hátul is. Nem akartunk mindenáron cserélni, de mivel Wrigth szilveszterkor szabaddá vált, nekünk pont kapóra jött. Az ő érkezésével azt várom, hogy sokkal hatékonyabb legyen a büntetőterületen belüli játékunk, és azt is, hogy a lepattanózás terén is előre tudjunk lépni. Illetve, ami még nagyon fontos, az ő centermunkája talán végre utat tud nyitni a kinti dobóinknak is, akik sajnos szintén szenvedtek ettől a helyzettől mostanában.