Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Városvezetők méltatták a PVSK futóversenyét

Két város polgármestere, és még a Harkányi Gyógyfürdő vezérigazgatója is részt vett azon Pécsi Városházi sajtótájékoztatón, melyet a PVSK által rendezett 31. Pécs-Harkány futóverseny alkalmából szerveztek.

A PVSK-át, és a szakmaiságot Freier Balázs, a PVSK Atlétika Szakosztályának vezetője, a verseny főrendezője képviselte. A két város első embere, Pécs részéről Páva Zsolt, harkányi részről Baksai Tamás, örömét fejezte ki, hogy részt vehet városuk a hagyományosan sok versenyzőt vonzó, és ugyanakkor hagyományteremtő futóverseny előkészítésében. A PVSK Tájfutói által alapított, és 1985-től a PVSK Atlétikai Szakosztály által bonyolított verseny, az év első rangos futórendezvénye az országban, ezért nagyon sok résztvevőt vonz, az idén is több mint ezren vesznek részt rajta. Freier Balázs azt is elmondta, hogy a rendezők minden évben korszerűsítik, finomítják a körülményeket, hogy még komfortosabbá, és vonzóbbá tegyék ezt a szép hagyományú PVSK-ás atlétikai eseményt.

A futóverseny rajtja, március 8-án, 11:00 órakor lesz a Verseny utcai PVSK Sportcsarnoknál.

Nyilas László

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap