Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben
7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: iroda@pvsk.hu

Hírek

Ésszerű fiatalítás mellett ütőképes csapat kell

A három mérkőzésre bizalmat kapott, és ezeken két pontot szerző Kósa Sándorral, a labdarúgó csapat vezetőedzőjével értékeltük a PVSK őszi utolsó három mérkőzésését.

Az év végi értékelésben arról is megkérdeztem a szakvezetőt, hogy mi lehet a jövő a PVSK labdarúgó csapatánál.

Három meccs volt Schneider Gabival számotokra az őszi szezon. Mi volt, mi lehetett erre a rövid időre a cél?

Először is az előző két mérkőzésen látottakból indultunk ki, és úgy gondoltuk, a fejekben kell rendet tenni, hogy felrázzuk a srácokat egy kicsit, és mindenkinek legyen világos, aki a PVSK csapatában pályára lép, az teljes erővel, maximális odaadással küzdjön az egyesületért.

A másik cél az volt, hogy rendbe tegyük a védekezést, hiszen ez egy sarkalatos pontja a mai labdarúgásnak. Úgy érzem ez az utóbbi is nagyjából sikerült. Sajnos, az utolsó PEAC elleni találkozón kaptunk négy gólt, aki kint volt a meccsen az látta, milyen szürreális körülmények között.
A másik két találkozón nagyjából jól működött a dolog.

Az elmondottakból kiindulva elégedett vagy- e játékosaid összteljesítményével?

Úgy gondolom, elégedettek lehetünk, tulajdonképpen mindhárom meccset megnyerhettük volna, hiszen a tabella első felében álló csapatokkal találkoztunk.
A Siklós ellen lényegében megcsináltuk azt, amit elterveztünk, bár az ellenfél többet birtokolta a labdát, ami nem baj, ha nem tudnak a kapunk közelébe kerülni! A sok kialakított gólhelyzetet nem tudtuk belőni, már az első félidőben meg kellett volna nyerni a meccset.
Sellyén egy hihetetlen góllal veszítettünk, ott is sok gólhelyzetünk volt, de ott sem használtuk ki a lehetőségeinket.  A PEAC elleni találkozót nyert helyzetből veszítettük el, ezt már a fiataloknál meglévő rutinhiány rovására írom. És nem beszélve arról, hogy a Siklós és a PEAC ellen a meccsek java részében emberhátrányban játszottunk.
Ha a három meccset, az elvégzett munka tükrében vizsgálom, akkor elégedett vagyok. mert mindenki megértette, és meg is akarta csinálni azt, amit megbeszéltünk. Nekünk, és ezt Schneider Gabi nevében is mondhatom, tiszta a lelkiismeretünk.
De ez megye egy, és itt a képességbeli határok karakteresebben mutatkoznak meg, akár egy meccsen belül is.

Megfelelőek-e a körülmények, amelyek a jó munkához nélkülözhetetlenek?

Minden adott a nyugodt munkához az edzéskörülmények, a környezet, a szertárak és az öltözők állapota kiváló. A munkához való hozzáállás is pozitív volt, úgy gondolom, a munkát is becsületesen elvégeztük. Mi úgy gondoljuk, hogy minden teljesítmény mögött kemény munka kell.

A nagy célok elérésének fontos szereplői a fiatalok. Nálunk is így van ez?

A jövő itt is a fiataloké!  Ne feledjük, hatan-heten játszanak az utánpótlásból a felnőtt csapatban. 16-17 éves játékosok, náluk nem csoda, ha a rutin hiányzik. Kényszerből is kellett változtatni, sérülés, eltiltás miatt.
Úgy látom, hogy a fiatalok karnak, és tehetségesek, ha foglalkoztatjuk őket, bátran bedobjuk a mély vízbe néhányukat, akkor szerintem jó csapatunk lesz.
És ez hosszútávon is érvényes. Úgy is mondhatnám, az egyetlen járható út. Már az idei bajnokságban is képesnek tartom a fiúkat arra, ésszerű fiatalítás mellett, hogy előrébb lépjünk, akár három, négy helyet is, érjünk oda az első ötbe. Utánpótlásnak, a felfele történő tehetség áramlásának, segítenie kell az első csapatot.
A távlati cél az, hogy a 100. évfordulóra legyen egy ütőképes csapatunk, amely néhány játékossal megerősítve, alkalmas lehet a magasabb osztályra.

Mi a további program?

December 23-án részt vesz a csapat egy teremtornán, majd pihenő következik. Január 7-én kezdjük a felkészülést a tavaszi szezonra.

Akkor, most félig tele, vagy félig üres az a bizonyos pohár?

Mindenképpen félig tele van, vagy inkább azt mondom 60 %-ig tele van most az a bizonyos pohár.

Nyilas László