Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

PVSK-Veolia: Itt a rajt

Pénteken este TV-s meccsen kezdjük meg idei bajnoki szereplésünket, az Alba Fehérvár vendégei leszünk az első fordulóban.

Szurkolói szemmel nézve persze jó dolog az edzőmeccs, mert a nyár végére erősödő elvonási tünetek mégiscsak csillapítani tudják, de azért amikor már tétre megy a játék, akkor azért mégiscsak más ütemben ver nem csak a játékos, edző pulzusa, hanem bizony a drukkeré is. Most már azonban nem kell sokat várni, hiszen pénteken 20 órától megkezdjük bajnoki szereplésünket, az NB I. első fordulójában az Alba Fehérvár vendégei leszünk.

Most úgy tűnik, hogy sérülés miatt senkit sem kell majd nélkülöznie Csirke Ferenc vezetőedzőnek az Alba ellen, igaz a héten szerződtetett szerb centerünk, Igor Keasar játékengedélye még nem érkezett meg, így az ő szereplése a fehérváriak ellen egyelőre kérdéses. Ha a sors úgy hozza, hogy az első körben még nem játszhat Kesar, akkor jóval nagyobb szerep hárul majd a palánkok alatt Horti Bálintra. Válogatott centerünk a nemzeti csapatban töltött hetek miatt jóval kevesebbet tudott társaival készülni, így kíváncsiak voltunk arra, hogyan sikerült beilleszkednie a csapatjátékba az elmúlt bő egy hétben.

- Azt hiszem, hogy ezzel nem volt probléma – mondta Bálint. - A kaposvári tornán úgy tűnt, hogy jól működik a dolog, aztán, hogy mi lesz majd az Alba ellen, az megint egy másik kérdés. A fehérváriak nagyon erősek, van öt amerikai légiósuk, de ott van még a két válogatott magyar, Lóránt Péter és Filipovity Márkó is. Nem lesz könnyű dolgunk, az biztos, de jól sikerült a felkészülésünk, keményen végigdolgoztuk az utóbbi időt, úgyhogy nincs félnivalónk.

És a szurkolóinknak sem kell félniük attól, hogy lemaradnak az első bajnokiról, az péntek esti meccsünket ugyanis 20 órától élőben közvetíti az M4 Sport.

Program:

2018.09.28. 17:00 | Alba Fehérvár - Pécsi VSK-VEOLIA, U20
Férfi kosárlabda NB I. U20, 1. forduló. Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok

2018.09.28. 20:00 | Alba Fehérvár - Pécsi VSK-VEOLIA
Férfi kosárlabda NB I. alapszakasz, 1. forduló. Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok

A mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport.

ÉLŐ: www.pvsk-panthers.hu
Eredmény, statisztika, illetve képek a helyszínről...

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap