Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben
7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: iroda@pvsk.hu

Hírek

Kaposvár után, Honvéd előtt a PVSK Mecsek Füszért

A PVSK Mecsek Füszért csapata az izgalmas Kaposvár elleni rangadó után Budapesten a Honvéd vendége lesz az E-On Férfi Vízilabda bajnokság 18. fordulójában. Lukács Gergely vezetőedzővel beszélgettünk a Kaposvári után és a Honvéd elleni mérkőzés előtt.

- Hogyan értékelnéd a (PVSK - Kaposvár) mérkőzést?

- Két részre bontanám. Az első rész 0-5-ig, a második, ami ezután jött. Nekünk ebből a vereségből, ha okosak vagyunk, nagyon sokat kell tanulnunk és előre nézve tovább építkeznünk. Ahogy ez a csapat 0-5 után összeállt és végéig partiban volt a mérkőzésen az tanítani való. Ahelyett, hogy összezuhantunk és kikaptunk volna 10 góllal - ami benne van egy ilyen mérkőzésben - feljöttünk 5-5-re, és nem csak ekkor, hanem 9-5-nél is felálltunk. Nyilván kellett egy kicsit kockáztatni, volt ami bejött, volt ami nem, de lehetőségünk volt a végén akár a pontszerzésre is, és emiatt én mérhetetlenül büszke vagyok a játékosokra.

- Miért torpant meg 5-5-ös állásnál a csapat, ami talán a vereségünket okozta?

- Ennek is megvan a pszichológiai háttere. Amikor egy csapat 0-5-ről feláll 5-5-re, ott nagyon visz előre a hév és nagyon nehéz visszafogni a fiatal játékosokat. Sajnos mi is mentünk előre és volt két olyan helytelen döntésünk - egy rossz ütemű beindulásunk, illetve egy szélről ellőtt labdánk - amiből két lefordulás gólt kaptunk és ezzel megint a Kaposvárnál volt az előny. Bár ebből is fel tudtunk állni, de a végén az egyenlítésre már nem volt időnk. A vereség ellenére a mai teljesítményünk számomra azt mutatja, hogy hatalmas tartás van a csapatban.

- Megint sok néző és felejthetetlen hangulat volt!

- A nézők fantasztikusak voltak megint! A mérkőzés előtt bíztunk benne, hogy a szurkolók jönni fognak és segítenek. 0-5-nél többek között az is a szemünk előtt lebegett, hogy ezért a több száz emberért hajtani kell a végsőkig és minden támadásban gól kell dobni, minden védekezésnél a maximumot kell nyújtani akkor is, ha 100-0-ra vezet az ellenfél. Nagyon köszönjük a nézőknek, hogy ennyi támogatást adnak a csapatnak, az hogy egy ilyen meccsen így tudtunk visszajönni ez nagyban köszönhető nekik is.

- Térjünk át a Honvéd elleni mérkőzésre. Hogy vagytok?

- Fizikailag nincs problémája a csapatnak, nagyon jól bírtuk a Kaposvár elleni mérkőzést. Most olyan edzések vannak, amik egy kicsit egyrészt felfrissítik, másrészt felpörgetik a társaságot a szombati mérkőzésre. Mentálisan nyilván mindenkit megviselt az elvesztett mérkőzés, mert egy góllal kikapni sosem jó. A játékosok el vannak keseredve a vereség miatt, mert ebben a mérkőzésben több volt, ugyanakkor nagyon sok pozitív oldala is volt a meccsnek, amire viszont tudunk építkezni.

- Mire számítasz a Honvéd ellen, mik az esélyek?

- A Honvéd ellen nem mi vagyunk az esélyesek. Tudjuk, hogy a három élcsapat mögött közvetlen a második vonalát Ők és az FTC képviseli a bajnokságnak. Arra viszont mindenképpen számítok, hogy egy ugyanolyan lelkes játékot produkálunk, mint az elmúlt két mérkőzésen. Készültünk a Honvéd ellen, tudjuk, hogy mit játszanak, megpróbáltuk kielemezni Őket. Ha a védekezésünk összeáll, mellette lesz egy jó kapusteljesítményünk, és támadásban is bátrak leszünk akkor egy jó mérkőzést is játszhatunk a Honvéd otthonában. Az biztos, hogy Kósik Soma fog védeni, de a szombatig még gondolkodom a csapat szerkezetén, mert rengeteg dolgot figyelembe kell vennem a döntésnél.

-----
2015.02.21. 18:00 | RacioNET Honvéd - PVSK Mecsek Füszért
E-On Férfi Vízilabda OB I. 18. forduló, Budapest