Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben
7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: iroda@pvsk.hu

Hírek

Veretlenül lettek elsők U11-es focistáink

Még az ellenfél szurkolói is megtapsolták a PVSK U11-es labdarúgócsapatát, olyan szépen játszott a gárda a hétvégéi megyei Bozsik-tornán.

A megyei torna második játéknapjára már tíz csapat érkezett meg, így két ötcsapatos csoportba sorolták az együtteseket. A PVSK u11-es csapata a Hosszúheténnyel, a Pellérddel, a Nagykozárral és a Spíler FC-vel került egy csoportba.

- Négy csoportmérkőzésünkön összesen 22 gólt rúgtak a srácok, sőt, igazából három meccsen jött össze ennyi, mert az első találkozón egyszerűen nem tudtunk az ellenfél kapujába találni, ezért meg kellett elégednünk egy gólnélküli döntetlennel. Nagyon szépen játszottak a fiúk, annyira szép és kombinatív támadójátékot mutattak be, hogy még az ellenfelek szurkolói is megtapsolták őket. A döntőben 4-0-ra nyertünk, így a második idei tornát is veretlenül nyertük meg. Úgy tűnik, a fiúk kicsit kinőtték a megyei viadalokat, ezért a közeljövőben olyan edzőmeccseket próbálunk meg szervezni Pintér Tibor kollégámmal, ahol erősebb ellenfelekkel mérkőzhetnek meg. Ennek jegyében a héten a Sportoldával mérjük össze tudásunkat, és tervben van még pár hasonló edzőmeccs, amelyek jól szolgálják majd a gyerekek fejlődését – mondta el Reith Róbert, a csapat vezetőedzője.

M.F.