Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Hatvan éves a triplakirály!

Az ország első hárompontos-dobóversenyét 1989-ben nyerte meg a PVSK korábbi játékosa, Richter Lajos, aki ma ünnepli születésnapját. Múltról és a jelenről beszélgettünk.

Hogy is volt az az 1989-es Kelet-Nyugat Gála?

Látja, arra már nem is emlékeztem, hogy mikor volt. Az azonban ma is megvan, hogy Szolnokon rendezték – árulta el Richter Lajos. – Rab Gyulával mentünk fel a PVSK-ból, és beneveztem a tripladobó versenyre. Akkor még nem volt olyan nagy múltja ennek, hiszen eleve a hárompontos fogalmát is csak pár évvel korábban ismertük meg. Szóval ott egy egri játékossal azonos pontot értünk el, így jöhetett a szétlövés, azt pedig már én nyertem meg.

Ezek szerint feküdt önnek a távoli dobás.

Igen, már csak alkatomból adódóan is. Nem voltam egy brusztolós, keménykedő játékos, a kinti dobások viszont jól álltak hozzám. Meg jól is mentek.

Nagyon más lett a sportág azóta?

Nagyon! Kis túlzással ez már egy teljesen másik sportág. Megmondom őszintén, én jobban szerettem a mi időnket, akkor látványosabbak voltak a meccsek. Ma már egy kicsit úgy érzem néha, hogy túl van agyalva. Rengeteg az elemzés, szinte tudományos alapokon nyugszik már a kosárlabda. Nem is lehet összehasonlítani a mait az akkorival.

De azért még jár meccsre?

Hogyne! Rend szerint ott vagyok a PVSK meccsein, és ott azért örülök annak, hogy akadnak igen látványos meccsek is. Nem véletlen, hogy sok szurkoló szokott lenni a Lauberben. Megmondom őszintén, idén előrelépést várok. Na nem, mintha eddig nem lett volna rendben a szereplés, de most úgy látom, hogy nagyon megerősödött a csapat. Szerintem most odaérhet az együttes az öt közé, és ha lesz egy kis szerencse is, talán még a legjobb négy sem olyan távoli álom.

A bajnoki rajtig még várni kell kicsit, ön viszont most lett 60 éves. Nagy ünneplés lesz?

Á, dehogy. Az ötvenediket nagyon megünnepeltem, most már nem érzem, hogy szükség lenne erre. Majd hétvégén családi körben lesz egy kis ünnepség, ma meg a barátaimmal esetleg megiszok egy korsó sört.

Jó egészséget és boldog születésnapot kívánunk!

---
2. kép: a 80-as évek nagyjait köszöntöttük 2014-ben a Lauberben
3. kép: alsó sor, középen 9-es mezben

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap