Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

A kiemelt bajnokságért játszanak junior fiú kosarasaink

Sopronban lép parkettre a PVSK Nemzet Kosárlabda Akadémia junior fiú kosárlabdacsapata, amely a kiemelt bajnokságba jutásért vív selejtezőt.

A PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia junior fiú kosárcsapatának három ellenfele közül legalább kettőnél kell jobbnak lennie ahhoz, hogy a kiemelt bajnokságba jusson. U18-as csapatunk a házigazda Sopron mellett a Pakssal és a Győrrel került egy csoportba.

- A csapat eredményessége nem prioritás ebben a korban, de abban bízom, hogy le tudjuk majd győzni ellenfeleinket, hiszen nyerő mentalitású kosarasokat szeretnénk nevelni. A szezon előtti felkészülési időszak augusztus 1-jén kezdődött a csapatnak, és az erre a periódusra tervezett szakmai munkát csaknem maradéktalanul sikerült megvalósítanunk. Nagyon jó látni, ahogy a fiúk dolgoznak a sikerért. Pozitívum, hogy nincs sérültünk, ez egyúttal azt is jelenti, hogy jól sikerült belőnünk, hogy mekkora terhelést kapjanak a játékosok. Célunk ebben a szezonban is változatlan: azt szeretném, hogy minden játékos váljon jobb kosárlabdázóvá a szezon végére, és mindenki tegyen egy-egy újabb lépést afelé, hogy felnőtt kosárlabdázó legyen belőle. Visszatérve a hétvégi tornára, szeretnénk minél több tapasztalatot szerezni, és az adottságainkhoz és a jelenlegi tudásunkhoz képest a lehető legjobb eredményt elérni a pályán – mondta el Vanja Miljkovics, a PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia junior kosárlabdacsapatának vezetőedzője.

M.F.

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap