Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Szakmai elnökhelyettese van egyesületünknek

Az egykori kiváló és sikeres úszóedző, egyetemi oktató, a Pécsett jól ismert Sántics Béla személyében 2018. május 1-től szakmai elnökhelyettese van a Pécsi VSK sportegyesületének.

A PVSK megújuló infrastruktúrájához korszerű szakmai innováció, a kor követelményeinek és sportszakmai kihívásoknak mindenben megfelelő koncepció, a megújult létesítmény-komplexumban folyó munkához pedig képzett, a mai sport követelményeinek minden szinten megfelelő szakemberek kellenek. Valamikor a 70-80-as években már volt ilyen poszt a PVSK-ban, akkor módszertani vezetőnek hívták, és az igen nagyra becsült, azóta is aktív testnevelő tanár-edző, Gáspár Gábor töltötte be.

Kézenfekvő tehát, hogy az első kérdésem Sántics Bélához az, mi a különbség az akkori és a mostani munkakör között?

A hetvenes évek elején pályakezdő edzőként dolgoztam, így a módszertani vezetők akkori munkakörére kevésbé volt rálátásom. Inkább a jelenről, saját feladataimról, elképzeléseimről szeretnék pár gondolatot ismertetni. A létesítményfejlesztési tervek óriási kihívást, egyben sportszakmai lehetőséget kínálnak a szakosztályok edzőinek, versenyzőinek. Egyesületi szinten jól meghatározható értékrend szerint támogatnánk munkájukat, hogy még több válogatott szintű, nemzetközi eredményt elérő versenyzőt tudjanak nevelni. A szakmai innovációs programunk magába foglalja az edzőkkel szembeni elvárásaink megfogalmazását (edzőképzés, továbbképzés) és a sportolók módszertani felkészítésének alapelveit.

Melyek ezek a programok, illetve alapelvek?

Vázlatosan említeném az egyes programokat, kiemelve az általam lényegesnek tartott elemeket.

  • Utánpótlás nevelési program: évjáratos képzés a szenzitív életkori szakaszok figyelembe vételével, a tehetségek kiemelése, „Kincskereső” alprogramban történő, egyénre szabott képzése.
  • Versenyzői program (Ifjúsági, felnőtt korosztály): a felkészítés ciklusokban történő megtervezése, korszerű edzésmódszerek alkalmazása, a sportolók, edzők teljesítményét ösztönző rendszerek bevezetése.
  • Élsportolói program: egyénre szabott (individuális) felkészítés, menedzselés. Sportorvosi háttér biztosítása. Teljesítmény-diagnosztika alapján történő edzéstervezés, rekreáció, sporttáplálkozás, stb.

Miként kerültél erre a posztra?

Debrecenből Pécsre történő visszatérésemet követően a PVSK labdarúgó, valamint kosárlabda utánpótlás szakosztályainál vállaltam módszertani vezetői, erőnléti edzői feladatokat. Utóbbi megbízatásomat a felnőtt férfi kosárlabdázóknál is gyakorolhattam. Az elmúlt két év során megismerhettem, egyben részese lehettem a szakosztályokban folyó sportszakmai munkának. Volt egyetemi oktatóként (oktatott tárgyak: edzéselmélet, edzéstervezés, élsportolók táplálkozása), illetve az úszóválogatottnál eltelt sok év alatt szerzett gyakorlati, módszertani tapasztalataim alapján számos javaslattal éltem a sportszakmai munka színvonalának javítása érdekében. Czerpán István elnök úr támogatásáról biztosított, egyben lehetőséget adott egy szélesebb körű - több szakosztályra kiterjedő - sportkoncepció kidolgozására.

A PVSK-ban 12 szakosztály működik, megannyi szakmai sokszínűséggel. Milyen közös pontról kellett elindulni, hiszen egyszerre nem lehet mindent azonnal megreformálni. Mi lesz konkrétan a feladatod?

A leendő sportági reformok bevezetését megelőzően még egy jelentős problémával kell szembe néznem, illetve megküzdenem. Sportolói körökben elsősorban úszóedzőként ismernek, így gyakran hallhatom mondandóm ellenérveként, hogy „jó, jó amit mondasz, de ezt a sportágat labdával és szárazföldön űzik”. Ebben vitapartnereimnek igazuk van, csak azt hajlamosak elfelejteni, hogy a labdásokra vagy egyéb sportágat űzőkre ugyanazok a sportélettani, adaptációs, biológiai, fejlődéslélektani törvényszerűségek vonatkoznak, mint a civil halandókra. Mire gondolok elsősorban? A gyermekek sportpályafutását több évre előre célszerű megtervezni, ugyanis a biológiai érés adta lehetőségek meghatározzák az egyes fizikális képességek elsajátításának sorrendjét, színvonalát. A versenyzők terhelése, adaptációs szakaszainak ismerete az eredményesség szempontjából kiemelt fontosságú. A különböző sportágak versenyzőinek felkészítésében számos azonosságot lehet találni, de a munkám lényegét, fő feladatomat a következő példán keresztül szeretném szemléltetni. Az ökölvívót nem én fogom megtanítani az ütésfajtákra, azonban, abban, hogy azokat gyorsabban, erősebben, a megadott versenyidőpontban lehetőleg a kívánt súlycsoportban maradva, csúcsformában tegye meg, abban már tudok segíteni. Az élsportnál a gyakorlati munkában alkalmazott korszerű edzésmódszertani, edzéstervezési eljárások gyakran meghaladják az edzőképzők oktatási anyagát, így a sportolók felkészítése mellett az edzőink folyamatos szakmai képzésének ösztönzését is a kiemelt feladataim közé sorolnám.

Mely szakosztályoknál kezdődik a munka?

A labdarúgó szakosztálynál a „Bozsik programban” résztvevő korosztályok (6-13 éves) részletes felkészítési programjának kidolgozása két éve tartó folyamat. A kondicionális, koordinációs képességek fejlesztése ciklusos rendszerbe a szenzitív életkori szakaszok figyelembe vételével gyakorlati bevezetésre kerül szeptembertől. Külön öröm számunkra, hogy az MLSZ döntése értelmében Alközpontként működhetünk a továbbiakban. A PMFC-vel együttműködési szerződés keretében igyekszünk a munkánkat még színvonalasabbá tenni. A felnőtt kosárlabda csapat elmúlt évi fizikális felkészítését sportélettani (spiroergometriás) felmérések alapján, új edzésmódszerek bevezetésével végeztük a PTE Sportmedicina Tanszék támogatásával. A két példát említve a munkát elkezdtük, és szeretnénk minél több szakosztályunkat bevonni. Elengedhetetlennek tartom, hogy támaszkodjunk a korszerű edzéselméleti, sporttudományi hátérre, alkalmazzuk a sporttáplálkozás, a rehabilitáció, a mentális felkészítés területén szerzett új ismereteket. Természetesen mindezt részletesen kidolgozva, összehangolva. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy nem beleszólni akarunk a szakosztályok munkájába, hanem segíteni azt. Odateszünk egy étlapot, ha nem fogyasztasz belőle, esetleg éhes maradhatsz, viszont ha veszel a kínálatból, jól járhatsz.

Kosármeccsek előtt, labdarúgó edzéseken látom, hogy Te be is mutatod, úgymond „levezényled”a gyakorlatokat. Miért fontos ez?

A kosár meccsek előtt kénytelen vagyok bemutatni a gyakorlatokat, amennyiben azt akarom, hogy csináljanak valamit a játékosok, mert a nagy hangzavarban nem sok esélyem lenne a vezényléshez. A tréfát félre téve, nem szeretnék a gyakorlati munkától elszakadni, így a továbbiakban is igyekszem ellátni az erőnléti edzőségemmel kapcsolatos feladataimat mindkét sportág esetében, Úgy gondolom, a személyes bemutatás – még ha nem is kapnék tízes osztályzatot a kivitelezésre – mindenképpen egy oldott hangulatot teremt a sportolókkal való kapcsolatomban. Mégis csak a gyakorlatban dolgoztam az elmúlt közel negyven évben.

Minden programnak akkor van értelme, ha van ellenőrzés, vagy inkább úgy mondanám, hogy a visszacsatolás is működik a rendszerben, itt is meglesz ez?

Ismét a labdarúgáshoz térnék vissza, ahol egy nemzetközileg elfogadott, alkalmazott teszt rendszer segítségével mérjük a labdarúgók teljesítményét részben meghatározó kondicionális, illetve koordinációs képességeket. Ezekre a mérésekre a felkészülési ciklusok elején, valamint a végén kerül sor. Egyre bővülő, a PVSK korosztályos focistáira jellemző adatbázisra teszünk szert, amelyből számtalan következtetést lehet levonni az elvégzett edzésmunka színvonaláról, edzői és sportolói oldalról egyaránt. A módszer bármely sportágra kiterjeszthető, természetesen sportágspecifikus felmérések esetén!

Miközben elköszönök a riportalanyomtól, arra gondolok, hogy egy nehéz, rögös út kezdetén vagyunk, amelyben a közös gondolkodás, és a keményen elvégzett munka a sportágak színvonalasabb szakmai működését teszik majd lehetővé. A közeljövőben itt oldalunkon folyamatosan és részletesen beszámolunk a folyamatokról.

Névjegy:

Név: Sántics Béla
Születési adatok: Pécs, 1958.04.21.

Felsőfokú sporttanulmányok:

  • 1985-1989 Magyar Testnevelési Főiskola, Budapest, Szakedzői szak.
  • 1997-1999 Janus Pannonius Tudományegyetem, Természettudományi Kar (Testnevelő Tanári Szak)
  • 2000-2004 „Mesterkurzus” Tutor: Széchy Tamás állami díjas mesteredző

Elnyert sportszakmai pályázatok:

  • 2009 -2012 Magyar Olimpiai Bizottság „Bay Béla” edzői ösztöndíj /London/
  • 2012- 2016 Magyar Olimpiai Bizottság „Gerevich Aladár” edzői sportösztöndíj

Sportedzői tevékenységgel kapcsolatos, országos jellegű szervezetek által adományozott elismerések:

  • 1991 "Kiváló Utánpótlás Nevelésért." Az OTSH elnökétől.
  • 2006 Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete „Aranyérem”
  • 2010 Nemzeti Utánpótlás Sport Intézet „Heraklész program legjobb sportolójának edzője”
  • 2010 Magyar Olimpiai Bizottság „Zsivótzky Gyula Díj”
  • 2010 Nemzeti Erőforrás Minisztérium „Elismerő Oklevele” (Az Ifjúsági Olimpiai Bajnokságért)
  • 2010 „Az Év Utánpótlás Edzője” Magyar Úszó Szövetség
  • 2012 „Pécs Városháza Emlékérem”
  • 2014 „Egyetemi Mestertanár” Debreceni Egyetem
  • 2015 „Magyarország Mesteredzője” /Mesteredzői Kollégium/

Egyéb edzői munka elismerése:

  • 2012 Athéni Olimpia. A hivatalos Magyar küldöttség edzői tagja
  • 2016 Londoni Olimpia. A hivatalos Magyar küldöttség edzői tagja

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap

A nap képe